Gergőt most holtában is körbe fogják vinni, itt mártír, ott céltábla

„Van ez az undorító szokás, hogy az ismert emberekhez halálukban odadörzsölik magukat az élők. Jobbá akarnának válni attól, hogy ők vésik a méltató sorokat a kőbe, hisz hogy lehetne már az a rossz, aki ennyire cimbora volt a szerető férjjel, a figyelmes anyóssal, a gondoskodó gyárigazgatóval.

Akkor lehet ennek inkább helye, ha van valami konklúziónk is. Akkor sem biztos, de ezt a kockázatot vállalom.

Homonnay Gergelyt jó tizenhét éve ismertem. Ezen időszak valamivel kisebb részében barátok voltunk, egy másik, legalább ekkora periódusban meg egyáltalán nem szeretett. Ő volt az anno, aki ételt hozott nekem és elmosogatott, mikor be volt gipszelve a kezem, meg olajradiátort, mikor kikapcsolták nálam a fűtést – és az is, akivel végül már nem tudtam beszélni, mert annyira belepistult a politikai csatákba. Vannak ma is olyan barátaim, akiket hosszabb-rövidebb ideig azért raktam stand-byra, mert épp nagyon hisznek valamiben vagy nagyon gyűlölnek valamit, nagyon missziójuk van, diktátorokkal vagy maszkokkal, és inkább nem keresem őket, mert amíg abból nem látnak ki, csak a fal lenne köztünk, amit egyre véresebb ököllel ütlegelnék. Azt szoktam gondolni, hogy ez így helyes, mert nem csinálok konfliktust, nem mérgesítem el a dolgokat. Gergőt soha nem bántottam; amikor faszságot írt rólam, soha nem reagáltam. Gondoltam, fussa meg ezeket a köröket, és majd aztán.”

Nyitókép forrása: Facebook