„Már csak napok vannak hátra és véget ér Angela Merkel 16 éven át tartó kancellársága. A politikus távozásával sok szempontból egészen új korszak kezdődik a német politikában. Sosem alakított még ugyanis három párt kormányt (persze ha a CDU-t és a CSU-t külön vesszük igen, de ők pártszövetségként működtek az eddigi kabinetekben). És bár az SPD-nek, a Zöldeknek és az FDP-nek is van már kormányzati tapasztalata, közösen még sosem vezették Németországot.
Ennek megfelelően már a koalíciós tárgyalások végén tető alá hozott megállapodásban is látszik, hogy mindenki engedett egy kicsit a saját elvárásaiból és mindenki nyert is, ahogyan az egy jó kompromisszumhoz illik. Egy biztos: Németország – elsősorban a Zöldek miatt – merőben más irányt vesz mostantól. A párt ugyanis kiharcolta, hogy minden javaslatnak előzetesen át kell esnie egy »klímaellenőrzésen« és csak ezután történhet vele bármi. Kérésüknek megfelelően létrejön egy hatalmas klímaminisztérium is és minden tartomány köteles lesz területe 2%-án szélerőműveket telepíteni. Bár eddig szinte mindenki átsiklott rajta, a leginkább hosszú távú hatása annak a Zöldek által kért intézkedésnek lesz, hogy a választókor határát 16 évre szállítják le, hiszen jól tudják, hogy a fiatalok körében népszerű az általuk képviselt »klímaaktivizmus«. Ezzel a lépéssel pedig akár hosszú távon is átrajzolhatják a német politika erővonalait.