Ki altat kit?

„Teljesen igaza van azoknak, akik azt mondják, nem kell a progresszív influenszerekkel foglalkozni, hisz folytonos emlegetésükkel csak a citációs indexüket növeljük. Reklámozzuk őket mintegy. Néha azonban egyszerűen nincs mit tenni: olyan téveszméket küldenek bele a virtuális térbe, csillogó szemű, ártatlan istenkeresők készülékeire, hogy bűnös tétlenségnek minősülhet a csöndes szemlélés.

A következőket írja ugyanis a katolikus hittanár-teológus advent kellős közepén: »Attól félnek szerintem (az egyházak, élükön a katolikussal), hogy ha ilyen hangosan kiabálok, akkor sokan fel fognak ébredni a hipnózisból. Pedig az ő érdekük sokkal inkább az, hogy a hívő emberek aludjanak, még pedig mélyen. Ne nyíljon ki a tudatuk és ne merjenek sem gondolkodni, sem érezni! Főleg ne szabadon!«

Ott kezdődik, hogy aki olvasta valaha a Teremtés könyvének harmadik fejezetét, az hajlamos bizalmatlanul fogadni, ha valaki azt mondja neki: »az avítt egyházad parancsolataival szemben nyugodtan ízleld meg, amit én hirdetek, attól majd felnyílik szemed és kinyílik tudatod.«

Nem feltétlenül érdemes ugyanis a komplett Édenkertet bukni egy szem gyümölcs miatt.

De ne legyenek előítéleteink, nézzük inkább az állítást magát. Az valami zseniális trükk lehet, ha az egyház úgy akar minket mély álomban tartani, hogy idén is immár harmadik hete folyamatosan hirdeti az összes templomban: „Ébredj, ember, mély álmodból”. Kolompol a fülünkbe a próféták szavaival, hátha nem halljuk meg; azzal igyekszik altatni minket, hogy hajnali misére hív; úgy akar minket meggátolni a gondolkodásban és a tisztánlátásban, hogy hétről hétre felkínálja a csöndes, egyéni szentségimádás (és ezáltal a világ zajától és befolyásától való elvonulás) lehetőségét – eredeti stratégia lenne, az bizonyos.

Amikor egy ködös, zimankós decemberi hétfő reggelen 5 óra 39 perckor megszólal az ébresztő, a legtöbb hívő katolikusnak egyetlen vágya van: a másik oldalára fordulni és aludni tovább. Erre az ösztönös vágyra jön rá még a folyamatos duruzsolás a fülben:

»Hagyd, nem kell mindennap rorátéra menni! Túlfárasztod magad! Járvány van! Csúszós az út! Összetöröd magad, aztán ápolhatnak! Majd mész holnap! Megérdemelsz egy nap pihenőt! Meg-ér-de-melsz!«

Nos, amikor ebben a helyzetben a hívő katolikus álmából felébresztve is tudatosan kijelenti, hogy »Ezt neked, sátán!«, és kiugrik az ágyból, hogy elbotorkáljon a sötétben az egyáltalán nem kötelező hajnali misére, hallgatni Isten szavát, valamint imádkozni másokért – akkor azzal kicsiben és tét nélkül gyakorolhatja azokat a készségeket, amelyek segítségével aztán a súlyosabb helyzetekben is képes lehet öntudatosan, szilárdan és szabadon nemet mondani a gyanús csábításra és kábításra. Miközben még az önbizalma is nő, hisz (alázat ide vagy oda) van némi supermanfílingje annak, ha az ember 5 óra 40 perckor, amikor a világ még alszik körülötte, éhgyomorra elkönyvelhet egy kiütéses győzelmet a visszahúzó és romboló erők fölött. Nem túl észszerű tehát, hogy az egyház az efféle rorátékkal (böjtökkel, satöbbi) altatná és rabságba kényszerítené a modern embert.

Ha az a félelem, hogy a templomba járó hívek nincsenek tökéletesen tisztában azzal, hogy az egyház tele van bűnös emberekkel, akkor meg lehet nyugodni: tudjuk jól.

Már csak azért is, mert magunk is bűnösök vagyunk, sajnos. Viszont azt is tudjuk, hogy a Megváltó azzal küldte útjukra tanítványait: »Aki titeket hallgat, engem hallgat, aki titeket elutasít, engem utasít el.« Ez pedig mintha mégis inkább a templomba járó, egyházhű »fundamentalistát« igazolná – és nem annyira azt, aki teológus létére en bloc elnyomónak minősíti az egyházat és ezáltal annak összes papját. Ellene hatva annak, hogy a hitben még járatlan Facebook-rajongói valaha is betegyék lábukat a templomba, és esetlegesen tagjai legyenek egy megtartó, offline egyházközösségnek.

Ha pedig az volna a probléma, hogy hívek egész sora próbálja életét az egyház tanításához igazítani, ahelyett, hogy az egyház kétezer éves tanítását akarná hozzáfarigcsálni az ő saját kis életéhez és elképzeléseihez, akkor szintén nem kell minket félteni, köszönjük: bármilyen hihetetlennek tűnik is, az ember lehet direkte, szabadon engedelmes.

Egy igazán »kinyílt tudatú«, gondolkodó értelmiségi könnyen beláthatja: a názáreti Mária se azért nem csattant fel, hogy »takarodjanak ki a méhemből«, mert marcona hitközségek hipnotizálták és elnyomták, hanem mert hitt, és hajlandó volt szolgálni.

Ennek a kőkemény engedelmességnek, ráhagyatkozásnak és önmegtagadásnak köszönhetően állhatunk ott majd idén is néhány milliárdan a kis aranyos Jézuska jászolánál. Progresszívék, sose késő erre ráébredni!”

Borítókép: MTI/Vasvári Tamás