„Egy kísérlet járja be Európát, a föderalizálás kísérlete. Sokáig csak sejtésekből, hipotézisekből rajzolódott ki e terv, néhány folyamatból volt kiolvasható csupán. Kezdődött azzal a túlszabályozási lendülettel, amely az »uborka görbülete« fedőfogalom mentén híresült el a közbeszédben. Aztán folytatódott az európai bíróságok – előbb a Strasbourgi Emberjogi Bíróság, majd a luxemburgi Európai Bíróság – jogbővítő ítéleteivel, amelyek már egy európai, nemzetek fölötti jurisztokrácia árnyait vetítették előre. Ama furcsasággal, amely épp a Brexit nyomán lett elgondolkodtató, ugyanis ezekre az ítéletekre az angolszász precedensjog logikája kezd jellemző lenni – a lopakodó jogalkotásé –, miközben az (immár angolszászok nélküli) európai jogalkalmazás hagyománya szigorúbban jogalkalmazó, és inkább elutasítja ezt a bírói aktivizmust.
Nos, paradox módon, az Európai Unió (luxemburgi) Bírósága és az Emberi Jogok Európai (strasbourgi) Bírósága a precedensértékű ítéletek meghozatalának gyakorlatával az európai hagyománnyal szemben nagyon is »föderatív szerv« lett, mert az európai egyéneket egységesen irányító jogelveket és jogokat akar kimunkálni és az Unió lakosságára oktrojálni – anélkül, hogy e bírói szervezeteknek meglenne a demokratikus felhatalmazása úgy, ahogy az egyes ténylegesen föderatív államok alkotmányos rendszerében megvan. A folyamat, a jogi aktivizmus föderalizmus felé mutató terelő lendülete eddig jobbára az EU-központok árnyjátékainak a logikájából volt csupán kiolvasható, s amint az olvasatokkal történni szokott, azokat ideológiai vitákban relativizálni is lehetett. Most azonban a folyamat radikális fordulatot vett.