Én nem akarok a „jó magyar” példája lenni

„A vasárnapi kitelepülésen odajött hozzám egy lány és köszönetet mondott. Szép, ékes magyarsággal mondott köszönetet, mert már itt született Magyarországon. Azt köszönte meg, hogy a szüleinek, akik kurdok – és Isztambulból költöztek Magyarországra – meg tudja mutatni a posztjaimat, látják, hogy nem minden magyar gyűlöli őket.

Először megörültem, mert ha emberek, akik itt élnek és adóznak, az én írásaim miatt szerzik vissza a hitüket ebben az országban, akkor már megérte. Akkor ezek az üzenetek valamennyire tudják ellensúlyozni a gyűlöletkampányt.

De mégis felmerül a kérdés, hogy mégis mi történik ebben az országban? Tényleg olyan országban élünk, ahol itt élő, dolgozó, az országot mind kulturális, mind anyagi szempontból gazdagabbá tevő embereknek azt kell érezniük, hogy gyűlölik őket? Mert most a csapból is ez folyik. Pedig a magyarok többsége nem gyűlöli az idegeneket. A mindennapokban látjuk a kedves tekinteteket, az óvodában az önfeledt játékot, az étteremben együtt dolgozó pincéreket. Vagy hogy van ez a dolog a barátságról és a vendégszeretetről? 

Ezért is kell felszámolnunk ezt a rendszert, hogy véget vessünk a gyűlölet cunaminak. Hogy újra tisztességes, barátságos és korrekt nemzet legyünk azok szemében, akik itt élnek velünk. Hogy újra tisztességes, barátságos és korrekt nemzet legyünk egymás szemében.

Én nem akarok a »jó magyar« példája lenni, hozzám ezzel senkinek ne kelljen odajönnie. Én azért küzdők, hogy Magyarország legyen jó!”