A sajtó világszerte nem információkat gyűjtött, hanem lájkokat

„Csillió cikket olvastam az elmúlt hetekben, amelyeknek a lényege az volt, hogy a népesség néhány ezrelékére ráfixálódott járványújságíró alig leplezett szomorúsággal konstatálja, hogy nem azt látja, amit elképzelései szerint látni kéne, ezért igyekszik a képet hozzátorzítani az előfeltételezéseihez. A nagy gazdasági magazin kolumnistája felidézi az »unortodox magyar járványkezelést«, majd rezignáltan hozzábiggyeszti, hogy »most a fertőzöttségi görbe azt mutatja, hogy ez működik is. Hiszen nagyon hasonlít a szlovákra és az osztrákra, a nagyon gyors felfutás után most hasonló ütemben látszik csökkenni az újesetek száma, pedig nálunk nem is voltak korlátozások«. Nyilván csak egy tudatlan, alulképzett véglényben merülne föl, hogy akkor a korlátozásokkal kapcsolatban van valami probléma, egy művelt pesti újságíró átlát a szitán. Az esetszám csökkenése »csak a tesztelés tudatos hanyagolása miatt tűnik így«. Hogy a halottak, az ápoltak, az intenzíven lévők miért vannak szintén kevesebben, arra nem tér ki, de mindennel nem lehet foglalkozni, főleg olyasmikkel, amelyek megzavarnák a világképét.

Vagy az egykori gonzó lapból közegészségügyi értesítővé és progresszív illemtankönyvvé vált portálon fejtegeti bágyadtan a kovidmunkatárs, hogy a lélegeztetőn lévők számában azért következett be csökkenés, mert megváltoztatták a kórházi adatszolgáltatást. A mellékelt ábrán jól látszik, hogy valóban volt változtatás, de nem amiatt csökkent, hanem egy eleve csökkenő tendencia idején került rá sor. Amennyiben a kimutatás végig egységes, úgy szépen rajzolta volna ki a görbe íve a tavalyit. Ahogy a többi lényegi adatnál is.

Itt van ez a cikkünk november elejéről. Megfogalmaztuk benne, hogy a negyedik hullám követi a másodikat, és megnyugtató, hogy föltehetően nem éri el a kórházi ápoltak és a lélegeztetőn lévők száma a tavalyit, az egészségügyi kapacitások minden jel szerint bírni fogják. Egyedül az új regisztrált fertőzöttek száma alakult máshogy, az a nyári britre emlékeztetett, amikor is gyors terjedés mellett sem megbetegedésben, sem halálozásban nem volt kiugrás. Ám a görbe fellendülésének és hanyatlásának időpontja itt is megegyezett a tavalyival. Egyből megindult az ócsárlás a felvilágosultak körében, hogy mi ezt honnan tudjuk, micsoda sarlatánság satöbbi. Mivel ezek nem csupán éles eszű és körültekintő emberek, de jellemesek is, ezért kizárólag a hátam mögött – hangulatot keltve vagy feljelentések formájában (megjegyzem: teljesen fölöslegesen). A napi adatokkal frissített ábrák alapján üzenem: kinyalhatják.

Csak azt fogjuk leírni, amiben biztosak vagyunk, illetve jelezzük a kételyeinket, ha nem. Amennyiben erre most a szokott tudálékos károgás lesz a válasz, úgy elő fogom szedni, amit a terasznyitáskor készítettünk, és mellé pakolom a teljes magyar sajtó összes címlapját (lementettem). Vannak ugyanis nagyobb törvényszerűségek, amelyek minden piszlicsáré emberi intézkedésnél erősebben határozzák meg a járvány dinamikáját, és azt is megmutatják, hogy az élet többi jelenségéhez képest az milyen mértékű. És ezek tudhatóak lettek volna elég korán, csak kíváncsinak kellett volna lenni, kérdezni, utánajárni. Meg egy minimális emberismerettel rendelkezni, hogy kitől érdemes kérdezni, de – teszem azt – a vezető kereskedelmi tévé hetente nyilatkoztatja a természettudományok Nógrádi Györgyét, akiről üvölt, hogy a szereplési vágyon túl más nem hajtja. Azonban a sajtó világszerte nem információkat gyűjtött, hanem lájkokat.

Például a magyar szakma egyetlen érdemi hozzáböfögése az volt, hogy hadd menjenek már be hullákat fotózni az intenzívekre. Mindannyian tudjuk, milyen cikkekhez, hogy azok már eleve készek voltak, csak illusztráció kellett volna. Akkor meg minek? A másik kedvencem a rövidnadrágos sajtóstréberektől a »miért nem lehet komolyan venni ezt a járványt irgum-burgum/brühühü?«, miközben aki nem akarta, az sem tudta nem komolyan venni, mivel az időszak jelentős részében be volt zárva, és azóta is hülye, életidegen szabályokkal keserítik az életét, amelyet viszont betart. Ahogy a társadalmak elsöprő többsége is. Mi az állítás ezekben a cikkekben? Miben nyilvánul az meg, hogy »komolyan venni«? Mit kéne még csinálni azon túl, hogy a hülyegyerek pirosló füllel fölmondta a leckét, és mutatja, hogy mennyire jó és illedelmes nebuló, aki a tucatemberek öntudatával hirdeti, hogy meg nem kérdőjelezné az osztályfőnöki órán elhangzottakat? Hogy akkor mi a halált keres a nyilvánosságban, azt én nem tudom. Viszont annyit mondanék még, hogy a »letarol«, »tombol«, »ámokfut«, »berobban« és hasonló kifejezések nem az ismeretterjesztéshez tartoznak, hanem a legócskább bulvárhoz.”

Fotó: Facebook