A jelenlegi baloldali etalon, Márki-Zay Péter által csak „szent őrültnek” nevezett Hadházy Ákos, aki állandóan össze-vissza hazudozik, főállásban kórházakat és televíziót is rohamoz, most ismét nagyot mondott: a közösségi oldalán Ceausescu-féle nagygyűléshez hasonlította a Békemenetet. Hadházy mostanában gyurcsányi módon uszít a külhoni magyarok ellen, természetesen a Márki-Zay-féle szent szeretet jegyében. (MZP-t nemrég egy másik baloldali, Oszkó Péter „futóbolondnak” nevezte. Érdekes baloldali szeretetnyelv alakult ki, amolyan sajátságos elvtársi stílusban.)
Hadházy ismét túllépett egy határt, diktatúrázik és burkoltan halállal fenyeget, amikor azt mondja, hogy Ceausescu utolsó (kivégzési) fotóját nem tette fel a posztjában, de figyelmeztet, hogy az például szolgálhatna másoknak. Mit tud ez a „szent” transzban létező hivatásos feljelentő a diktatúráról és erőszakról? Hogy merészel halállal fenyegetni? Hadházy akkor járna el helyesen, ha visszavonná állítását és nem gyalázza meg a Ceausescu-diktatúra sok ezer áldozatának emlékét azzal, hogy tudatlanul hazug hasonlatot von egy tömeggyilkos által erőszakkal szervezett gyűlés és a Békemenet között.
Én éltem a diktatúrában és tudom mit jelent. Láttuk és megéltük az erőszakot. Egy rossz helyen elmondott vicc vagy történet súlyos börtönéveket jelentett, egy külföldi rokon levele vagy látogatása a munkahely elvesztését jelentette. A közterületen, iskolákban, intézményekben ott voltak Ceausescu szobrai, képei, a róla készült festmények: ha valaki ezeket megrongálta súlyos börtön járt érte. Minden tankönyv első oldalán a diktátor fényképe köszönt vissza. Nem lehetett utazni, az élelem jegyre járt, rendszeresen éheztek az emberek, naponta elvették az áramot, petróleumlámpánál tanultunk, nem volt fűtés, hidegben ültünk. A gépkocsik csak meghatározott rend szerint közlekedhettek, az üzemanyagot is jegyre adták. Falvakat romboltak le, a Securitate bármit megtehetett, emberek vertek meg és zártak be önkényesen.
A rendőrök állandó igazoltatása, a magyar vezetők elbocsátása, a magyar nyelvű oktatás folyamatos visszaszorítása, a magyar ünnepek betiltása, új és új románok betelepítése és helyzetbe hozása, a magyar szerzők betiltása, a piros-fehér-zöld színek beteges üldözése, a magyar sajtótermékek betiltása, a magyar településnevek említésének betiltása, a szeku állandó vegzálása, a magyar fiatalok állandó megverése és katonaként bányákba hurcolása, a magyarok kivándorlásra kényszerítése – mindez része volt életünknek. A rendszer a végnapjaiban pedig fegyveres háborút viselt a felkelők ellen, sokan meghaltak a diktatúra utolsó, erőszakba torkoló bukaresti tömeggyűlése után is.