Itthon létezik egy társadalmi szolidaritási határ, amelyen kívül esnek a nők és a cigányok.
„Wahorn András legutóbb nem a művészetével, hanem a véleményével botránkoztatta meg a közönséget. A művész egy beszélgetős műsorban relativizálta a pedofíliát, ami óriási ellenérzést váltott ki a sajtóban és az interneten. Annak, aki esetleg lemaradt volna róla: a műsorban Csákányi Eszter elmesélte, hogy nyolcéves korában molesztálta egy idegen férfi az uszodában, a történetre Wahorn András pedig úgy reagált, hogy ez »bonyolult kérdés«, szerinte nem feltétlenül erőszakról van szó, és különben is sokat változott azóta a közvélekedés, szóval kár lenne utólag ítélkezni. Wahorn szerencsére azóta ‘cancel’-özte véleményét.
Az ügy érdekessége, hogy a történtek előtt két héttel jelent meg a Partizán interjúja Wahorn Andrással, amiben Wahorn a cigányokról és a nőkről fogalmazott meg hasonlóan meredek állításokat. A Partizán-interjút viszont nem felháborodás, hanem taps követte. Végre valaki kimondja, amit mindenki gondol! A rasszizmus természetes! Hát persze, hogy a nők élvezik, ha füttyögnek utánuk, különben honnan tudnák, hogy szépek!
Úgy tűnik, Magyarországon létezik egy társadalmi szolidaritási határ, amelyen kívül esnek a nők és a cigányok, de a kiskorúak még számíthatnak rá. De ez a határ nem csak Magyarországon húzódik meg ott, ahol. Wahorn András esete kísértetiesen hasonlít az alt-right megmondóember, Milo Yiannopoulos csúfos véget érő karrierjére.”