„Alig több, mint két hete jártam a lengyel–fehérorosz határon, ahol egy hónapok óta húzódó határválság zajlik egy amúgy is érzékeny határszakaszon. Az európai mainstream, vagy ha úgy tetszik a liberálisok hajlamosak odaképzelni Vlagyimir Putyint minden incidens mögé, ami keleti határainkon zajlik, akár így van, akár nem. Ön szerint létezik ez a paranoia, vagy éppen az ellenkezője igaz és még csak nem is vagyunk eléggé paranoiásak?
Az teljesen egyértemű, hogy az egész válság kirobbantása Aljakszandr Lukasenka kidolgozott stratégiája alapján zajlott, egy hibrid háború keretében. Erre számtalan bizonyítékot láttunk ezeknek a sokat szenvedett embereknek az utaztatásától a határkerítés szándékos átvágásáig, amiben a fehéroroszok aktívan részt vettek. Putyinnak minden a kedvére való, ami a Nyugat szemét szúrja, de ez nem jelenti egyértelműen, hogy ő áll az események kirobbantása mögött és ezt érdemes nagyon óvatosan kezelnünk. Nem kérdés, hogy Lukasenka önállóan is képes volt végrehajtani a terveit. Fontos azonban megemlíteni, azon túl, hogy a hibrid hadviselés csataterévé vált a lengyel–fehérorosz határ, egyben egy humanitárius katasztrófa is zajlik. Az odaérkező emberek sorsa szimpátiát, tiszteletet és támogatást érdemel. Egyszerre beszélünk tehát egy egyértelmű agresszióról és egy katasztrófáról.