„Ironikusan-fájdalmasan el kell ismernem: a lengyelek nem nyithatják meg a határaikat az összes közel-keleti menekült előtt, akiket a belarusz diktatúra azzal az ígérettel rángat el Minszkig, hogy onnan könnyen bejuthatnak az Európai Unióba. Ha a lengyelek akár csak résnyire kinyitnák az ajtót, gyorsan eljutnának oda, hogy férfiak, nők és gyermekek egyre nagyobb tömegei árasztanák el őket. Szóval muszáj nekik – nem igaz? – felhúzni a szögesdrótot. Viszont a belarusz-lengyel határon olyan hideg van, hogy ezek a menekültek a szó szoros értelmében megfagynak. Nem fáznak, hanem halálra fagynak, de tragédia ide vagy oda, a lengyelek nem engedhetnek az erkölcsi zsarolásnak anélkül, hogy más kurdokat és szíriaiakat ne bátorítanának arra, higgyenek a belarusz illúzióban.
A lengyeleknek meg van kötve a kezük. Csakhogy azok az emberek, akik már bedőltek a minszki ígéretnek, nem tehetnek mást, mint hogy megpróbálnak mégis bejutni Lengyelországba, mert a belarusz határőrök nyilván nem engedik őket visszafordulni. Kérlelhetetlenül visszaszorítják őket, és ilyen embertelenséggel szemben a lengyeleknek ki kellett vezényelniük mintegy tizenhétezer határőrt és katonát, hogy a menekültek ne tudják átszakítani a szögesdrótot.