Az akasztással nem lehet viccelni

„Az akasztással nem lehet viccelni – erről beszélgettünk Áron Máthé történésszel, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága alelnökével. Sajnos volt olyan történelmi helyzet, amikor felakasztottak boldog-boldogtalant. A faluban voltak, akik tudták, hogy kik a bűnösök, a burzsujok, vagy csak, akinek kicsit jobban ment és ott mindenki szeme láttára felakasztottak: apát, anyát, fiút. 133 napig tartott ez a kegyetlenkedés, Tanácsköztársaságnak hívták.

Azt mondják a holokauszt túlélők, hogy sose elég az emlékezés, hogy ne ismétlődhessen meg! És igazuk van. Sose elég! Örülök, hogy fiatalon láthattam olyan filmeket, mint a Schindler listája, vagy most a Saul fia. Fejlesztette a személyiségemet: Az ötödik pecsét, a Soha, sehol, senkinek vagy a Szökés.

Nemrég Györbíró András, a Partiumi Keresztény Egyetem tanára - a készülő könyvéhez körkérdést tett fel, hogy milyen filmet ajánlok a gimnazistáknak, egyetemistáknak? Mit lenne jó, kötelezően megnézni? Ezeket a filmeket biztos, de még Az apám nevében és a Missziót. A Hotel Ruandát is, ami pár évvel ezelőtt játszódik és egy kis hergelés után, elkezdték legyilkolni egymást a ruandai lakosok. Sok van.

Aztán a dokumentumfilmek, amiből rengeteget lehet tanulni: Nők a Gulágon, Tartótiszt, 133 nap és az MTV katolikus műsorában voltak olyan szentéletű papokkal beszélgetések, akik túlélték a börtönt és a kényszermunkatáborokat, mégis teljes emberek lettek.

Ajánljatok ti is olyan filmeket, amik jó lenne, ha bekerülnének az oktatásba!

Addig is jó lenne, ha az akasztást és hasonló pogromos, polgárháborús uszítást mindenki abbahagyná! Tudom, hogy szájkarate, de nagyon nem vicces, a múltunkból kiindulva.”