Nem, Kövér nem azt mondta

Lássuk akkor, mi is történt.

Kövér László mondott egy beszédet, nem most, még tavaly februárban. Valamiért most került elő.

A titkosszolgálatiaknak elmondott beszédében felvázolta, hogy az ország végletesen megosztott, egymást kizáró világmagyarázatok mentén szerveződik, nagyjából arról beszélve, hogy

Kövér beszédének vonatkozó részletei így hangoznak szóról szóra:

„Nem szeretnék a mai találkozónkon ünneprontó módon beleragadni az aktuálpolitika mocsarába, de ki kell mondanom, hogy a magyar politikai osztálynak nincs egységes állam- és nemzetértelmezése, hanem alapvetően két – egymást gyakorlatilag kizáró – állam- és nemzetkép létezik a magyar politikán belül.

Nem az elmúlt tíz vagy harminc évben gyökereznek ennek okai, hanem időben jóval messzebb nyúlnak vissza. Azonban a történelmi okok részletes kifejtése meghaladná az én ünnepi beszédem időkeretét, ezért azt javaslom, itt és most fogadjuk el tényként, adottságként mindazt, amivel sajnos magunk is mindannyian szembesülhetünk.

A magyar politikai osztály egyik része önrendelkező államban és öntudatos nemzetben gondolkodik, ilyenben hisz és ilyenért dolgozik, a politika másik része pedig az önfeladó állam és önmarcangoló nemzet politikai hagyományának jegyében cselekszik.

Tisztelt Kollégák!

Én ezt a politikai helyzetet tartom a legveszélyesebb nemzetbiztonsági kockázatnak, amely Magyarországot fenyegeti.”

Még egyszer:

Vagyis nem azt mondta, hogy az „ellenzék” jelent nemzetbiztonsági kockázatot, ahogy egyes médiumokban megjelent címadások állítani próbálják, hanem „a politikai helyzet”, „az egységes állam- és nemzetértelmezés” hiánya, a megosztottság.

Nyilván nem marad kívülálló Kövér: elmondja, hogy ő az előbbi értékrendet vallja, mert véleménye szerint az utóbbi hívei az ország nehéz helyzetét katasztrófába fordító antantbarát Károlyi-kormány pacifista hadügyminiszteréhez méltó linderbélai örökséget vallják magukénak, amely a nemzeti érdekek, a haza érdeke fölé helyezi a mozgalmi érdekeket (ez pedig a megemlített példa háttere); ezzel szemben sorolja a patrióták eredményeit, az ünnepi beszédekre jellemző pátosszal, majd rátér a titkosszolgálati munka jellegének megváltozására, kimondatlanul a nagy technológiai mamutvállaltok és pénzügyi érdekcsoportok által jelentett új fenyegetésekre célozva.

Még egy bővített mondat volt, amikor arról beszélt, hogy a politikai oldal egyik (értelemszerűen a baloldali, liberális) része „az európai uniós és NATO-tagságunkban az elődeik által több, mint száz éve megkezdett, s általuk is immár harminc éve folytatott osztályharc internacionalista segítséggel történő, számukra kedvező lezárásának lehetőségét látják”.

Ez természetesen markáns politikai kinyilatkoztatás, amivel lehet egyetérteni meg visszautasítani (amit az egyik oldal a legtermészetesebb normának gondol, az a másik számára erőszakos beavatkozás, simán elképzelhető, hogy például a Momentum vagy a DK politikusai tényleg azt gondolják, hogy a nagyobb jó érdekében érdemes az EU mellé állni a magyar kormánnyal szemben). Ugyanakkor

És pont, megköszön, elköszön, függöny le.

Imígyen a Telex, az Index, a HVG és a 444 címadását (s persze a tökegyforma címekre óramű pontossággal következő összellenzéki hiriget) nehéz másnak nevezni, mint hazug hangulatkeltésnek – ráadásul az olvasó megtévesztve kattintva várja a nagy botrányt, mert az tényleg kellemetlen lenne, ha igaz lenne

Erre gyakorlatilag ugyanazt hallja Kövértől, mint amit Tölgyessy Péter volt SZDSZ-elnök egy könyvbemutatón a minap mondott az ország megosztottságáról, a baloldal és a nyugat – a kommunista diktatúra első két évtizedét leszámítva – százéves összefonódásairól.

Azt is hozzá lehet tenni nyugodtan, hogy a világ összes félperiferiális országában körülbelül ugyanez a leosztás – developmentalista, önstigmatizáló-önkolonializáló, nyugatorentált oldal versus szuverenista, patrióta, esetenként nacionalista oldal, ezek helyzettől függően mérsékelt vagy szélsőséges verziói.

cserébe legalább azokhoz is elvitte a házelnök gondolatait, akik amúgy valószínűleg berzenkedve vagy ásítva kattintottak volna tovább, ha csak simán kiteszi valaki ezt a szöveget az internetre.

Ami a sajtó vélt hatalomellenőrző szerepét illeti, nos, utálok magamtól idézni, mert annak mindig van egy amolyan csípőre tett kezű szomszédnénis ugyemegmondtam-jellege, de tartok tőle, ez itt most elkerülhetetlen lesz:

„Bátor, fegyelmezett, felismeri a valós fenyegetést és a szükséges mértékben fellép ellene – ilyen a jó őrkutya a szakirodalom szerint. Szegény Béci, aki az iparvasút melletti „kertváros” rozsdás kerítésekkel határolt telkén cibálja kurtára fogott láncát, ennek éppen az ellentéte: nem tudjuk, elkapná-e a betörőt, ha erre járna; de abban biztosak lehetünk, hogyha végigzörget egy száraz falevelet az utcában a szél, Béci csaknem epilepsziás rohamot kap, úgy csahol, vicsorog, közben forog a saját tengelye körül.

Watchdog, azaz őrkutya. A sajtó funkciójának egyik értelmezése szerint a média őrkutyaként őrködik közérdek fölött, elsősorban a hatalmat gyakorlók dolgait tárva a nyilvánosság elé. Jelen állapotában a magyar média egy tekintélyes részére azonban inkább Béci viselkedésmintái jellemzőek, semmint egy jól képzett őrkutyáé, és azt sem tudni, hogy évszázados, de minimum három évtizedes traumatizáltságában tényleg azt hiszi, hogy a falevél is az életére tör, vagy megszokásból, netán unalomból rendez cirkuszt ilyenkor, esetleg saját szerepének fontosságát akarja bizonyítani maga, a gazdája vagy az utca többi ebe előtt.”

Egy szóval: vihar a biliben.

És két kínzó kérdés marad a végére: vajon hogyan került ki ez a beszéd az illetékes körökön kívülre – és a történtek hogyan rímelnek Kövér fenti gondolatsorára?

Nyitókép: Földházi Árpád