„Feri bátyám és a többi kedves bácsi kap egy nyolcvanast. Nénik nincsenek, derék asszony nem jár kocsmába, csak úgy várja, várja haza az urát. Az egyik bácsi szépen kiöltözve, nyakkendőben, csak ahogy az ember spontán kocsmába jár. Csuklóján nemzetiszínű szalag. A rádiós színházi közvetítéseknél suttogná a narrátor: MAGYAR KOCSMÁBAN VAGYUNK, ezek itten magyar nyugdíjasok, őszintén beszélgetnek a magyar miniszterelnökkel. A kormányfő kezében tart egy falat szalonnát. Láthatják: A MAGYAR MINISZTERELNÖK SZALONNÁT ESZIK, ahogy mi is szoktuk. Én is szeretem, csak én nem bírok ilyen spontán lenni. Az asztalon fehérbor, rozé, pogácsa, szalonna és egyéb magyaros húsok (homár nincs, aki azt akar, menjen a Mészáros-lagziba). Plusz a fröccshöz az a szívünkhöz nőtt, békebeli szódásüveg.
Ezt onnan tudni, hogy – micsoda mázli - a kormányfővel épp volt egy operatőr. Ő a spontánoperatőr. Miért ne, az én táskámból is egészen váratlan dolgok szoktak előkerülni, fogalmam sincs, hogy kerültek oda. Így van a miniszterelnök is az operatőrrel.
Orbán már rutinos spontán, minimum egyet minden kampányban spontánkodik. Tette már kocsmában is, amikor barátaival a sok kislányt meghágó fehérvári huszárokról daloltak. Az ember törülgette a szemét a meghatottságtól, milyen cuki. Mintha emberből lenne, de tényleg. A családból Guszti bácsi is szakasztott így énekelt kapatosan.