Milyen újabb kihívások elé tekint a törékeny izraeli kormánykoalíció?

2021. október 05. 14:54

A Naftali Bennett vallásos-nacionalista miniszterelnök által vezetett izraeli kormány sikerrel vészelte át a napokban századik napját, ami jóval több, mint amennyit riválisai jósoltak neki.

2021. október 05. 14:54
null
Veszprémy László Bernát
Corvinák

„Alegnagyobb veszélyt voltaképpen az első napokban élte túl a nyolcpárti, nacionalistáktól szélsőbaloldaliakig és arabokig terjedő koalíció, amikor is dezertőr képviselők nem szavazták meg a kormány felállítását, 60-59 arányban nyerve el a parlament bizalmát a 120 fős Kneszetben. A jelek szerint viszont semmilyen akadálya nincsen a büdzsé elfogadásának, melynek határideje november 14, s mely – ha nem kerül elfogadásra – egyébként akár a kormány bukását is jelenthetné. Bennett nyugodtan ünnepelhette szukkot ünnepét, annak tudatában, hogy első száz napját túlélte, és ez már önmagában teljesítmény – írja elemzésében Gil Hoffman. Az alábbiakban áttekintjük a Bennett és kormánya előtt álló főbb kihívásokat a bel- és külpolitika terén egyaránt.

A fő kihívások az új kormány előtt a koronavírus újabb hulláma (és variációi) lehetnek, illetve egy a Hamásszal vagy a Hezbollahhal való konfliktus esetleges eszkalálódása. A Rá'ám arab párt azonban az utóbbi időben finomított korábbi állásfoglalásán, miszerint egy ilyen konfliktus esetén kiszállna a kormányból, hiszen – mint az Walid Taha képviselő kijelentette –, nem lenne olyan felállás, mely megfelelőbb lenne az általa képviselteknek – itt nyilván Benjamin Netanjahu esetleges visszatérésével riogatott a politikus.

Az egyik konfliktus, hogy Bennett láthatóan engedett a baloldali programnak az izraeli telepek ügyében.

Noha korábban maga is telepen lakott, és politikája eddig vallásos-nacionalista volt, úgy néz ki, az ingatag koalícióban kénytelen volt balra tolódni. Nemrég az Izraeli Véderő zsidó telepesek szőlőjét ásta ki az Arugot farmon, arra hivatkozva, hogy a terület hivatalos birtokosai ismeretlenek. Az ilyen területek az állam eddig sajátjaiként kezelte, az új kormány alatt viszont automatikusan palesztin területként kezelik azokat. Bennett kritikusai azt állítják, hogy a palesztin politika célja az egyes izraeli telepek egymástól való elszigetelése. A kritikusok ironikusnak látják, hogy míg Bennett korábban az izraeli szuverenitás Ciszjordánia úgynevezett "C" területeinek egészére való kiterjesztésével kampányolt, most küzdelem nélkül adja át a "C" területet. »A palesztin földfoglalásokat nehéz lenne nem észrevenni. A farmra vezető úton a palesztinok legalább egy fél tucat illegális kőfejtőt állítottak fel, elpusztítva a bibliai tájat és körülzárva három izraeli telepet a környéken: Ma'ale Amoszt, Ivej Nahalt és az Arugot farmot« – írja Caroline Glick újságíró.”

Fotó: RONEN ZVULUN / POOL / AFP

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 3 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
nemmondom
2021. október 05. 16:56
Van nekünk kiért és minek izgulni, mint ezt a dzsungel írást olvasni.,
tölgy
2021. október 05. 16:32
A naftalinba mártott izraelt még a molyok sem tudják kikezdeni.
MayorAnna
2021. október 05. 15:39
Egy ilyen kis országnak, melynek a területét meg kell osztania arabokkal is, elég nagy kihívás napjainkban az antiszemitizmus világméretű terjedésének köszönhető alijázás úgy Amerikából, mint Oroszországból, de említhetnénk Nyugat-Európát (Franciaország) is, mint elbocsájtó országot. https://neokohn.hu/2021/10/04/tomegek-alijaztak-amerikabol-izraelbe-iden-nyaron/ https://neokohn.hu/2019/08/20/jelentosen-nott-az-oroszorszagbol-izraelbe-bevandorlok-szama/
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!