Képmutatás

„Mily szép játék a futball, ó! S mily nagyszerű a multikulturális nemzeti csapat, ó! Büszkén mutatunk példát a világnak, ó! Az angol sportsajtó tele van esztétákkal, akik kikérik maguknak, hogy a vad, barbár, rasszista magyarok galád módon ismét belegázoltak a lelkivilágukba.

Valóban megrázó képsorok láttak napvilágot kedd este az Anglia–Magyarország labdarúgó-világbajnoki selejtező alatt. Sárga mellényt viselő biztonságiak, köztük rendőrök hatoltak be gumibotokkal, viperákkal felfegyverkezve a magyar szurkolók közé, az akció véres verekedésbe torkollott, majd a biztonságiak meghátrálásával végződött. Biztosat nem állíthatunk, a londoni rendőrség közleményéből indulhatunk ki, amely szerint az incidenst az váltotta ki, hogy valamelyik magyar drukker rasszista szavakkal bántalmazta a segítő személyzet egyik tagját. A The Guardian publicistájától, Barney Ronay-tól (lekopott az ó-ról az ékezet...) azt is tudjuk, a rendőrök bátor cselekedetként törtek be a vendégszektorba, hiszen a rasszizmus bűncselekmény, ami ellen törvényes kötelesség fellépni. S hogy mi a rasszizmus, azt természetesen mindig a »haladó« világ mondja meg. Szó ellen fegyverrel. Így működne a több évszázados angol demokrácia?

Történt más is a Wembley lelátóin. Az angol drukkerek – pedig hazai részről állítólag szalonközönség gyűlt össze a stadionban – kifütyülték a magyar himnuszt. De ezen ne rökönyödjünk meg. Mindig ezt teszik – így a magyarázat, amit el kell fogadnunk. A magyarok cserébe kifütyülték a térdeplős szertartást, ezt az üres gesztust, amivel a heti fizetésként is kisebb vagyont kereső angol futballisták tét nélkül könnyítenek a fehérek feketék ellen elkövetett súlyos bűnei miatt háborgó lelkiismeretükön. Ez utóbbi fütty viszont maga a botrány. Ha nagyon le akarjuk sarkítani, akkor Istennek, akitől mi áldást kérünk, s akinek az oltalmát az angolok is kérik a királynőre, kijár a fütty, egy kétes múltú amerikai fekete fiatalból viszont hőst kell faragni.”