Legeurópaibb párt? Progresszív baloldal? Ugyan

„Igen merész dolog az előválasztás képviselőjelölti eredményeiből bármilyen következtetést levonni a pártok támogatottságát illetően. Nem csupán azért, mert a legkülönfélébb koalíciók álltak föl, és az egyes jelöltek szavazatait nem lehet szétszálazni a különböző párthovatartozású szavazókra, de azért is, mert legalább ennyire meghatározó volt, hogy egyes körzetben ki az ellenfél, tehát, hogy adott esetben ki ellen szavazott valaki – és ennek is ezer oka lehet. Az ellenzéken belüli törésvonalak megmaradtak, és még az sem tisztázódott, hogy melyik törésvonal lesz végül a meghatározó, és hogy az így szétszabdalt csoportokat kik képviselik.

A 2022 utáni erőviszonyokat illetően sokkal nagyobb szerepe van a mostani taktikázásnak. Az a negyven hely, amelyik biztosan ellenzékinek tekinthető, és amelyeket ha nem nyer meg az ellenzék, nincs miről beszélni, így fest: DK, Jobbik 10-10, Momentum 7, MSZP 6, Párbeszéd 5, LMP 2. A csatatereken a helyzet a következő DK:11, MSZP:7, Jobbik:6, Momentum:2.

Az ellenzék tehát maradt mélyen megosztott, amennyiben nő a győztes körzetek száma, úgy nő a DK/MSZP befolyása. Ám ez sem fogja megszűntetni a töredezettséget, ami nem baj, csak megértenivaló. Azonban, akik az elemzéseket írják, a lapokban tudósítanak, nem értik az egyes szubkultúrákat, a különféle szavazói motivációkat. Szemgyönyörködtető például, hogy mennyire nem látják, hogy honnan jött Márki-Zay Péternek húsz százalék, és szociológiailag nem is fejthető meg, mert településtípusonként talán a legkiegyenlítettebb támogatottsággal rendelkezik. Azt nem értik az örökös petícióaláírók, hogy MZP szavazói egyszerűen m_á_s_t akarnak, mint amit az ellenzék eddig csinált. Lehet ezt figyelmen kívül hagyni, csak nem érdemes.”

Nyitókép: Facebook