Mindannyiunknak van füle, de sokszor nem vagyunk képesek hallani

„Kedves testvéreim, jó napot kívánok!

A mai liturgia evangéliumában Jézus egy süketnéma embert gyógyít meg. A történetben az a feltűnő, ahogyan az Úr ezt a csodajelet végbeviszi. A következőképpen teszi: félrevonja a süketnémát, ujját a fülébe dugja, nyálával pedig megérinti a nyelvét, ezután felnéz az égre, felsóhajt, és azt mondja: »Effata«, azaz »Nyílj meg!« (vö. Mk 7,33–34). Más, hasonlóan súlyos betegségeknek, például a bénaságnak vagy a leprának a gyógyításakor Jézus nem hajt végre ennyi cselekvést. Miért teszi most mindezt, annak ellenére, hogy csak arra kérték, hogy tegye a kezét a betegre (vö. Mk 7,32)? Miért teszi ezeket a mozdulatokat? Talán azért, mert az adott személy állapota különleges szimbolikus értékkel bír. A süketnémaság betegség, de egyben szimbólum is. És e szimbólumnak mindannyiunk számára van mondanivalója. Miről van szó? A süketségről. Ez a férfi nem tudott beszélni, mert nem hallott. Jézus ugyanis, hogy megszüntesse betegsége okát, először a fülébe dugja az ujját, és utána a szájába. De először a fülébe!

Mindannyiunknak van füle, de sokszor nem vagyunk képesek hallani. Miért? Testvérek, van ugyanis egy belső süketség, és kérhetjük ma Jézust, hogy érintse meg és gyógyítsa meg ezt a belső süketségünket. És ez a süketség rosszabb, mint a fizikai, mert ez a szív süketsége. Sietségünkben, ezernyi mondanivalónk és tennivalónk között nem találunk időt arra, hogy megálljunk és meghallgassuk azokat, akik hozzánk beszélnek. Az a veszély fenyeget bennünket, hogy semmi sem képes belénk hatolni, nem adunk teret azoknak, akiknek szükségük van arra, hogy meghallgassuk őket: gondolok itt gyermekeinkre, a fiatalokra, az idősekre, sokakra, akiknek nem annyira szavakra és prédikációra van szükségük, hanem arra, hogy meghallgassák őket. Tegyük fel magunknak a kérdést: én képes vagyok-e meghallgatni másokat? Hagyom-e, hogy megérintsen az emberek élete, tudok-e időt szakítani arra, hogy meghallgassam a körülöttem élőket?

Ez mindannyiunknak szól, de a papoknak különösen. A papnak meg kell hallgatnia az embereket, nem szabad sietnie, meg kell hallgatnia…, és meg kell néznie, hogyan tud segíteni, de csak miután meghallgatta őket. És mindannyiunknak így kell tennünk: először hallgassuk meg a másikat, és utána válaszoljunk! Gondoljatok a családi életre: hányszor beszélünk anélkül, hogy előbb meghallgatnánk a másikat, és mindig ugyanazt a lemezt ismételgetjük! Képtelenek vagyunk a másikra figyelni, újra és újra ugyanazt mondjuk, vagy nem hagyjuk, hogy a másik befejezze a mondandóját, hogy kifejezze magát, mi félbeszakítjuk. A párbeszéd gyakran nem a szavakkal, hanem a csenddel kezdődik újra, azzal, ha nem hajtogatjuk a magunkét, hanem türelmesen újra elkezdjük meghallgatni a másikat, meghallgatjuk a küzdelmeit, azt, amit magában hordoz. A szív gyógyulása a meghallgatással kezdődik. Meghallgatás. Ez meggyógyítja a szívet. »De atyám, vannak unalmas emberek, akik mindig ugyanazt hajtogatják…« Hallgasd meg őket! Aztán amikor befejezik mondandójukat, te is elmondhatod, amit szeretnél, de előbb hallgass meg mindent!

Ugyanez vonatkozik az Úrra is. Jól tesszük, ha elárasztjuk kérésekkel, de jobban tesszük, ha először meghallgatjuk őt. Jézus ezt kéri. Az evangéliumban, amikor megkérdezik tőle, melyik az első parancsolat, így válaszol: „Halld, Izrael!” Majd elmondja az első parancsolatot: »Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből […], és felebarátodat, mint önmagadat" (Mk 12,28–31). De először is: „Halld, Izrael!« Halld, te! Eszünkbe jut-e, hogy hallgassuk az Urat? Keresztények vagyunk, de elképzelhető, hogy a naponta hallott ezernyi szó között nem találunk néhány másodpercet arra, hogy az evangélium szavai visszhangozzanak bennünk. Jézus az ige, ő a szó: ha nem állunk meg, hogy meghallgassuk, akkor elmegy mellettünk. Ha nem állunk meg, hogy meghallgassuk Jézust, ő továbbáll. Szent Ágoston azt mondta: »Félek az elhaladó Úrtól.« Félelmének az volt az oka, hogy hagyja elmenni maga mellett anélkül, hogy meghallgatná. De ha időt szentelünk az evangéliumra, akkor megtaláljuk lelki egészségünk kulcsát.

Íme a gyógyszer: minden nap egy kis csend és hallgatás, néhány felesleges szóból kevesebb, Isten szavából egy kicsit több! Mindig legyen nálatok az evangélium, nagyon sokat segít! Ma is, mint keresztelőnk napján, Jézus szava nekünk is szól: »Effata, nyílj meg!« Nyisd ki a füled! Jézus, szeretnék megnyílni a szavad előtt, Jézus, nyiss meg engem, hogy hallgassalak téged; Jézus, gyógyítsd ki szívemet a bezárkózásból, gyógyítsd ki szívemet a sietésből, gyógyítsd ki szívemet a türelmetlenségből! Szűz Mária, aki nyitott volt a benne testet öltött Igére, segítsen nekünk, hogy Fiát az evangéliumban, valamint testvéreinket és nővéreinket mindennap tanulékony szívvel, türelmes szívvel és figyelmes szívvel hallgassuk! A Szentatya szavai az Angelus elimádkozása után: Tegnap az argentínai Catamarcában boldoggá avatták Mamerto Esquiú minorita szerzetest, cordobai püspököt. Végre egy argentin boldog! Isten igéjének buzgó hirdetője volt, az egyházi és polgári közösség épülésére. Példája segítsen bennünket, hogy mindig egyesítsük az imádságot és az apostolkodást, s hogy a békét és a testvériséget szolgáljuk! Tapsoljuk meg az új boldogot!

Ezekben a nehéz időkben, amikor az afgánok menedéket keresnek, a legkiszolgáltatottabbakért imádkozom. Imádkozom, hogy sok ország befogadja és védelmezze az új életet keresőket. Imádkozom a belső menekültekért is, hogy megkapják a szükséges segítséget és védelmet. Az afgán fiatalok kapjanak oktatást, ami az emberi fejlődés lényegi feltétele. Minden afgán – akár otthon, akár átutazóban, akár a fogadó országokban – méltósággal, szomszédaival békében és testvériségben élhessen! Imádkozom az Amerikai Egyesült Államok lakosaiért, akiket az elmúlt napokban rendkívül pusztító hurrikán sújtott. Az Úr fogadja magához az elhunytakat, és támogassa mindazokat, akik e természeti kataszrófa miatt szenvednek! A következő napokban kezdődik a zsidó újév, a ros hásáná. Aztán két ünnep következik: jom kippur és szukkot. Szívből köszöntöm zsidó vallású testvéreinket: az új év legyen bőséges a béke és jóság gyümölcseiben mindazok számára, akik hűségesen járnak az Úr törvényében!

Jövő vasárnap Budapestre utazom a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus zárórendezvényére. A mise után zarándoklatom néhány napig Szlovákiában folytatódik, és a rákövetkező szerdán az ország védőszentjének, a Fájdalmas Szűzanyának nagy népünnepélyével ér véget. Ezek a napok tehát az imádás és az imádság jegyében telnek majd Európa szívében. Szeretettel köszöntöm mindazokat, akik ezt az utat előkészítették – és köszönetet mondok nekik –, és mindazokat, akik várnak, és akikkel én magam is szívből szeretnék találkozni. Kérek mindenkit, hogy imájával kísérjen, és látogatásaimat annak a sok hősies hitvallónak a közbenjárására bízom, akik ezeken a helyeken ellenségeskedés és üldözés közepette is tanúságot tettek az evangéliumról. Segítsék Európát, hogy ma is tanúságot tegyen, nem annyira szavakkal, hanem mindenekelőtt tettekkel, az irgalmasság és a befogadás cselekedeteivel, az Úr örömhíréről, aki szeret és üdvözít bennünket! Köszönöm!

Most pedig titeket köszöntelek, kedves rómaiak és zarándokok! Különösen is kifejezem jókívánságaimat a Mária Légiójának, amely most ünnepli századik évfordulóját: Isten áldjon meg és Szűz Mária oltalmazzon benneteket! Köszöntöm az »Opera della Chiesa« [az Egyház műve] fiataljait, a faenzai, valamint a castenedolói fiatalokat, akik most voltak elsőáldozók és most bérmálkoztak, az Arta Terme-i csoportot, valamint a lengyel és litván híveket, akiket abruzzói barátaik kísértek el. Ma van Kalkuttai Szent Teréz emléknapja, akit mindenki csak Teréz anyaként ismer. Nagy tapsot neki! Üdvözlöm a Szeretet Misszionáriusait, akik világszerte gyakran hősies szolgálatot végeznek, és különösen is gondolok a »Mária Ajándéka« nővéreire, itt a Vatikánban. Áldott vasárnapot kívánok mindenkinek! Kérlek benneteket, ne feledkezzetek el imádkozni értem! Jó étvágyat az ebédhez! Viszontlátásra!”