A józan ész erői Magyarországon

„»A konzervativizmus nem más, mint a megteremtett értékek megőrzése, annak az alapnak a megóvása, melyre építeni lehet« – így foglalta össze Roger Scruton annak a világnézetnek a lényegét, mely napjainkban soha nem látott támadás alatt áll az Atlanti-óceánon innen és túl egyaránt. A konzervatív meggyőződést, a mi életünk természetes rendjét éppen az a liberális credo próbálja meg korlátok közé szorítani, amely eredetileg (ki emlékszik már erre?) a gondolatok sokszínűségét, a vélemények pluralitásának szükségességét tűzte zászlajára. Ráadásul a XXI. század liberálisai éppen azokkal a szocialistákkal fogtak össze és vették globális össztűz alá a nekik nem tetsző »gondolatbűnöket«, akiket korábban – éppen diktatórikus ­reflexeik miatt – hevesen elutasítottak: s lám, mára egybeforrasztotta őket mindkét ideológia sajátossága, a doktriner és totalitárius jelleg. 

Ma már közös céljaik vannak: eltörölni a hit, a család, a nemzet és a szuverén államiság írmagját is a köztudatból. Ez a civilizációgyilkos szövetség nem pusztán el akarja nyomni a tőle eltérő állásponton lévőket, hanem alapvetően át akarja írni a történelmet, az emlékezetpolitikát is, hogy olybá tűnjék: azok, akik ellen a progresszió ma fellép, eredetileg is bűnben fogantak. Az életmódunk átfogó támadás alatt áll: Nyugaton ma már nem a szabadság, hanem az érzékenység tisztelete a fontosabb; az én véleményem a másik érzékenységéig terjedhet – és bármiféle értéktételező vélemény »nyilván« sérti valakinek, valakiknek az érzékenységét. E groteszk balliberális ideológiai koalíciónak van azonban egy előre talán nem kalkulált, de számunkra annál örömtelibb hozadéka: az, hogy „túltolják a biciklit”. Mivel e totalitárius ideológiák jelenleg a legszélsőségesebb formájukban nyilvánulnak meg, velük szemben jobboldali reneszánsz, konzervatív ébredés van kialakulóban. És ennek a – mondjuk ki – konzervatív ellenforradalomnak fog az Alapjogokért Központ még erőteljesebb szellemi és gyakorlati muníciót biztosítani.

Igen, a teremtés rendje által adott, természetes értékek gátlásokat nem ismerő lerohanása az a politikai vírus, amely életre hívta a konzervatív immunválaszt: az európai kontinensen, Közép-Európa szívében szerveződik a kontinens első Konzervatív Politikai Akció Konferenciája (CPAC). Az Alapjogokért Központ az Amerikai Konzervatív Unióval (ACU) együttműködve arra vállalkozik, hogy 2022 tavaszán Budapesten rendezze meg az USA egyébként legnagyobb konzervatív seregszemléjét – azért, hogy a közös, minket érő fenyegetésekre minél erősebb viszontválaszt adhassunk. Az ACU az egyik legnagyobb amerikai jobboldali szervezet, az általuk 1974 óta megtartott konferenciákon minden alkalommal felszólalt az aktuá­lisan hivatalban lévő republikánus elnök, és mára egyértelműen a CPAC lett a tengerentúli jobboldal legbefolyásosabb rendezvénye.

Bármi mást sugalljon is a fősodratú liberális nyilvánosság, az Atlanti-óceán mindkét partján tapasztalható egyfajta „jobbos” újjáéledés, amelynek szimbóluma lesz a jövő évi magyarországi CPAC. Az is világos, hogy mindig több az, ami összeköt bennünket, mint az, ami elválaszt. Erkölcsi, politikai és társadalmi iránytűnk azonos irányba mutat: a teremtett értékek megőrzése felé. Nagyon határozott célunk van a rendezvénnyel: összekapcsolni az amerikai és az európai konzervatív újjáéledést a közös értékeink felismerése, beazonosítása és védelme révén. Azt szeretnénk, ha a világ konzervatívjai ismét Magyarországra figyelnének, mert igen, merünk nagyok lenni; mert igen: úgy gondoljuk, hogy Magyarország a világ közepe. 

Érdemes feltenni a kérdést: melyek azok a közös erények, amelyek bennünket összekötnek? Mi ab initio hiszünk abban, hogy elidegeníthetetlen jogaink forrását a teremtésben kell keresnünk. Valljuk, hogy a nyugati civilizáció alapját a zsidó-keresztyén kulturális övezet jelenti. Számunkra a nemzeti identitás erősítése, a föderalisztikus törekvésekkel szemben a (tag)állami szuverenitás védelme elsődleges cél, ezek feladása pedig olyan demarkációs vonal, amelyet sosem léphetünk át. Hisszük, hogy a életmódunk kialakulásának, felvirágzásának és megőrzésének kulcsa a szokásainkból, hagyományainkból, történelmünkből fakadó »mitudat« – ma még inkább, mint korábban bármikor. Azt is mindenki másnál világosabban látjuk, hogy a társadalmak természetes összekötő kapocsainak megkérdőjelezése zajlik világszerte a különböző »kritikai« és »dekonstrukcionalista« gondolatok populáris kultúrába áramoltatása révén. Minket mélyen aggaszt a radikális progresszió fundamentalizmusának, a nyílt társadalom eszmeiségének erőltetett terjesztése a világban, amely a különféle vágyakból és késztetésekből emberi jogokat formál. Mi azt gondoljuk, hogy a szabadság nem egyenlő a szabadossággal, hanem szükség szerint együtt jár a teremtés szabályainak és kötelezettségek elfogadásával is. Mi az individualizmus helyett a közösségben, az univerzalizmus helyett a partikularizmusban hiszünk: a lokális fontosabb, mint a globális, a rögzítettség szebb, mint a határtalanság. 

Meggyőződésünk továbbá, hogy a társadalom alapegysége a család, ahol az anya nő, az apa férfi, a gyermek pedig ajándék – legfőképpen nekünk, hogy hagyhatunk valamit magunkból itt a Földön az utókorra. Igen, a család az család – ami pedig nem család, az nem család. Ebből pedig az is következik, hogy a nyugati civilizáció morális és demográfiai válságára csak akkor adható méltó válasz, ha a családi értékek visszanyerik központi helyüket. A család melletti megrendíthetetlen kiállásunk egyben elutasítja a nyílt társadalom ideológiájának hagyományos értékek (ön)feladását célzó tevékenységét, azt a gonosz és velejéig romlott propagandát, mely a családot „elnyomó közegként” ábrázolja és hazug módon az önmegvalósítás és a kiteljesedés gátjaként állítja be. Mi valóban hiszünk a szolidaritásban, embertársaink segítésében, akik a háború, elnyomás és szegénység sorscsapásainak vannak kitéve, de nem hiszünk abban, hogy az emberek, a problémák és a konfliktusok áttelepítésével segíteni tudunk ott, ahol a baj forrása van. Konzervatívként tehát azt szeretnénk, ha minden egyén és minden nép saját hazájában boldogulhatna, élhetne teljes életet.

...”