Fociról, szurkolásról és rasszizmusvádakról

Nyitókép: angol úriemberek európai tanulmányúton

Ön mit csinál, ha meccsre megy? Hidegvérrel üli végig a mérkőzést, racionálisan mérlegelve minden mozzanatot, kritizálva azt, hogy a világ nemzetekre oszlik, akik egymásnak esnek az összeborulás helyett?

Vagy vehemensen, érzelmekkel telve szurkol saját csapatának, és dühös, amikor gólt kap a magyar válogatott, boldog, amikor gólt lő? Esetleg kiabál, néha csúnyákat mutogat, s még trágár szavak is elhagyják a száját? Szidalmazza az ellenfelet?

Úgy látszik, ma egyre inkább az első opció fogalmazódik meg elvárásként a szurkolók felé, miközben a második a természetes.

Mindaz persze, amit leírtam, még nem rasszizmus – legalábbis eddig nem az volt.

Persze megértem, hogy Jack Grealish szerint a hangulat „elfogadhatatlan” volt. Az ő baja. Vajon írtak-e ilyesmit az olasz focisták egyes angliai meccseikkel kapcsolatban? 

Ezzel együtt már megint a magyar szurkolók kerültek a FIFA – és a brit média – középpontjába, állítólagos rasszista megnyilvánulásaik miatt. A FIFA-hoz az angol szövetség fordult, Boris Johnson is megszólalt, és persze a külföldi tudósítók is – élükön a BBC-ssel – rasszista megnyilvánulásokat véltek felfedezni.

De hol kezdődik a rasszizmus? Hogy a gólszerző angolokat fújolták a szurkolók? Hogy egy történetesen fekete focistára hörög egy kiakadt drukker?

És van egy alapvető probléma:

Van bármi, amivel a vádlók bizonyítani tudják nagyon is súlyos vádjaikat?

A civilizált társadalom és a jogállam ott kezdődik, hogy az ellenkező bebizonyításáig az ártatlanság vélelme illet meg mindenkit. Az egyéneket és a közösségeket egyaránt. Így az egyáltalán nem tűrhető el, hogy kollektíve a stadion több tízezer magyar szurkolóját, a magyar válogatottat vagy úgy általában a magyar nemzetet rasszistázzák.

Egyelőre tehát nincs bizonyíték a tegnap óta terjedő, már Boris Johnsont is megszólalásra késztető rasszizmusvádra. Ez elég jelentős probléma.

Ugyanakkor: nem zárhatjuk ki, hogy valami előkerül. Mert nem zárhatjuk ki, hogy akadnak rasszista beszólogatók a magyar szurkolók között. És ez nem lenne csak magyar sajátosság a világban. Ezt az attitűdöt sem a stadionokból, sem a való életből nem lehet soha teljesen kiirtani: mindig az emberi természet része fog maradni, mindig lesznek olyanok, akiknek néha eljár a szájuk, vagy erre építik fel komplett világképüket.

De a mai focivilágban

A lényeg, hogy ez az attitűd ne legyen meghatározó, váljon jelentéktelenné, hiábavalóvá. És emellett ne aggassák rá a rasszizmus címkéjét egyre több egyszerű, magától értetődő szurkolói megnyilvánulásra. 

Ahogy a sportolók letérdelésének kritikája, élőben való kifütyülése se rasszizmus.

Így végül le is szögezhetjük: a FIFA és a nemzetközi focivilág álomvilágban élnek és betarthatatlan elvárásaik vannak – a magyar szurkolók pedig szurkoljanak mindig olyan lelkesen, mint csütörtök este!