Szalmabábbal viaskodnak, akik szerint rasszisták a kritikai elméletek

„A közbeszéd tematizációjáért folyó politikai harcban e kérdés kapcsán magukat jobboldalinak vagy konzervatívnak nevező szereplők az Atlanti-óceán mindkét oldalán előszeretettel hozzák fel, hogy voltaképpen a »faj« kérdéséről a társadalomban és az oktatásban folytatott diskurzus, illetve a téma akadémiai szinten történő tanulmányozása a rasszista, hiszen a »fehéreket« (egészen pontosan az ő »privilégiumaikat« és az általuk megvalósított elnyomást) teszi meg bűnbaknak, bőrszín alapján »bűnösökre« és »áldozatokra« osztva a társadalom tagjait. Ráadásul a »faj« kérdéséről és az intézményes rasszizmusról, valamint annak előzményeiről szóló beszélgetés az iskolákban még a történelmet is »újraírná«, aláásva a fehér gyerekek identitását azáltal, hogy kvázi megtiltaná nekik, hogy büszkék legyenek az őseikre, akik közül sokan rabszolgatartók, vagy legalábbis egy rabszolgatartó társadalom haszonélvezői voltak.

Az Egyesült Államokban a Republikánus Párt egyes politikusai és a jobboldali média egy része mindent elkövet a témával kapcsolatos félelmek gerjesztése érdekében, azt állítva, hogy a »faj« kérdését vizsgáló kritikai elméletek az amerikai identitás és az állampolgári szabadságjogok elpusztítására törnek. A tengerentúli elemzők az ehhez hasonló jelenségeket gyakran a magyarra nehezen fordítható »moral panic« kifejezéssel írják le, ami nagyjából annyit tesz, hogy azzal próbálnak embereket valami ellen fordítani, hogy azt a civilizációra, az erkölcsre, a hagyományos értékekre leselkedő veszélyként, vagy legalábbis annak tüneteként azonosítják.

A kérdést kutató tudósok és az ezzel foglalkozó aktivisták gyakorlatilag kivétel nélkül abból indulnak ki, hogy az ember nem »születik« valamilyen »fajúnak« (feketének, fehérnek vagy bármi egyébnek), hanem adott társadalmi gyakorlatok következtében »azzá válik«, pontosabban többnyire inkább »azzá teszik«.

Ez a folyamat, amely során egy adott társadalmi-kulturális környezetben valaki például »fehérként« vagy »feketeként« kerül besorolásra, implikál egy szemiotikai cselekvést, vagyis azt, hogy az adott személy egy adott biológiai tulajdonságát (a bőrszínét, hajszínét, testalkatát, egyes jellegzetes arcvonásait, szemformáját stb.) az illető társadalmi státuszának, vagyoni helyzetének, sőt jellemének, fizikai vagy intellektuális képességeinek stb. szimptomatikus jeleként fogják fel. Vagyis azt feltételezik, hogy az adott biológiai tulajdonság szükségszerűen kapcsolódik a vele asszociált egyéb tulajdonságokhoz – szemiotikai kifejezéssel élve indexikus kapcsolat, valamiféle egzisztenciális összefüggés áll fenn a látható tulajdonság (például a bőrszín), és az adott szocio-kulturális kontextusban hozzá kapcsolódónak tekintett jellemzők között.”

Fotó: Artur Widak / NurPhoto / NurPhoto via AFP