Sehova

A Mandiner hetilap Utolsó figyelmeztetés rovatából

Tűzforró nyári vasárnap volt, a kovi 147. hullámának idején járhattunk – jó ideje így becézgették a valamikor a húszas évek elején az emberiségre szabadult vírust –, vagy tán a 148. hullám volt, vagy a 143., már egyre kevésbé tudták számolni, és amúgy is rég összeértek a hullámok; amikor meg nem volt járványfelfutás, akkor menetrend szerint a klímavilágvége volt terítéken, és a klíma is úgy hullámzott már, mint a járvány, fullasztó hőhullámokkal és égzengető, jeges viharnapokkal;

akkor azon a tűzforró nyári vasárnapon a népek szokás szerint a betondzsungelek és a vízpartok között ingáztak; a dugók a hatsávosra bővített sztrádán is Érdtől Aligáig tartottak pénteken, vasárnap meg Aligától Érdig;

még a régi időkben oltásigazolványokkal kezdték a korlátozásokat, aztán teljes egészségügyi kórkép kellett a határátkeléshez, később a papírhalmozó bürokraták legnagyobb örömére miniszteri engedélyhez kötötték mindenhol az országok elhagyását, majd a fogadó országokban is a belépést; az európaiak áramlását eltömítő sok papírból pedig épülni kezdett a frissen megalakult, az emberek, áruk és szolgáltatások szabad mozgását korlátozni kívánó Mobilitási Biztosság felhőkarcolója Brüsszel szürke ege alatt;

addigra viszont már mindenki inkább otthon maradt a saját országában, a tortúrákat megunva, az egzotikus utazásélményt a youtube-os világjáró drónvideók bámulásával meg a távoli kontinensekről érkező árucsomagok feliratainak böngészésével letudva;

a csomagok miriádjait robotizált óriástankerek szállították a világóceánon, főleg, amióta a szomáli kalózokat a világtörténelem legkönyörtelenebb dróntámadásaival végleg a tenger fenekére küldte I. Emmánuel francia és Csin-ping kínai császár koalíciós hadereje;

egyébként ekkoriban érkeztek izgalmas hírek a Weyland-Yutani teherűrhajóiról is, amik állítólag valami forradalmi felfedezéseket tettek távoli bolygókon, mindegy is;

már az emberi csúcsteljesítmények sem, amióta a Los Angelesnek kiutalt olimpia kontrollvesztett zavargásokba torkollott, ahol a fejlett országokból érkező élsportolók pogrom áldozatai lettek, miután nekik mentek az egyenlőtlenség ellen fellépő, felébredt mozgalmárok, mire a Nemzetközi Olimpiai Bizottság bejelentette, hogy nem lesz több olimpia, és egy lendülettel fel is oszlatta magát;

akkoriban érte az eltörlés forradalma az Oscart is, ahol, miután bocsánatot kértek a női és férfi színészek, a fő- és mellékszereplők, a hazai és külföldi filmek addigi megkülönböztetése miatt; s miután betiltották a szexista romantikus komédiákat és az erőszakot és a patriarchátust propagáló akciófilmeket, felszámolta magát a filmes fesztivál is;

akkorra amúgy is kimentek a divatból a fesztiválok, a fiatalok nem is értették, mik voltak azok; igaz, már fiatalok se nagyon voltak, főleg amióta Gretchen, a liechtensteini aszexuális transzaktivista megalakította a Nemzetközi Nemiség­­­­-ellenes Ligát, és minden csaj és minden pasi magára zárta a szobáját, hét lakattal őrzött safe space-szel őrizve mindazt, ami magából maradt, rászokva a StreamFix ezerrészes, legfrissebb újbeszélben előadott, iránymutató sorozataira;

addigra az utolsó konzervatívok a dark webre szorultak, és titkosított, azonnal törlődő csetekben küldözgettek betiltott ironikus mémeket egymásnak,

szóval tűzforró nyári nap volt, amikor megérkeztek a legújabb, legveszélyesebb, legpusztítóbb vírushullám hírei, és a Kormányközi Világbizottság elrendelte az azonnali globális lakhelyelhagyási tilalmat;

erre a történelem legnagyobb M7-es dugója alakult ki Pest felé Lepsénynél, ahonnan mire huszonnégy óra veszteglés után kijutottak a magyarok, a morgás helyét átvette a megkönnyebbülés, hogy végül is tényleg a legjobb otthon; jó lesz az úgy, nem megyünk mostantól sehova, mind hazatérünk, örökre.