E bő kétharmadhoz tartozó emberek fejében sok minden megfordulhatott, amikor április végén azt hallották a rádióban, hogy a magyar asszonyok minden tiszteletet megérdemelnek, mert dolgozniuk kellett, tanulni az otthon maradt gyerekekkel, és aztán el kellett látniuk a munkából hazaérő fáradt férjüket. Én például azt gondoltam, tényleg minden tiszteletet megérdemelnek a magyar asszonyok, de engem nem kell ellátni, hál’ Istennek nem vagyok beteg. Másoknak radikálisabb gondolatuk volt, lehet vele vitatkozni, mindenesetre két emberöltő alatt sokat változott az élet a hagyományos magyar családokban.
Nem közvélemény-kutatási eredmény, csak saját tapasztalat, hogy a szüleim fiatalkorában már természetes volt, hogy az asszony is dolgozik, de még az is, hogy ha gyesen van, fölsír a gyerek éjjel, és a férfi ébred föl rá előbb, átnyúl, megfogja a felesége vállát, hogy ébredjen föl, ő pedig alszik tovább. Az én korosztályomhoz tartozók közül már sokan fölkeltek, fölkeltünk éjjel pelenkázni, etetni, visszaaltatni. Porszívózunk, mosogatunk, megtanultuk kezelni a mosógépet, beadni a feleségnek a vérhígító injekciót.”