A fentiekből következően érdemes ösztönözni az úgynevezett impact klaszterek életre hívását. Ezek ugyanis olyan nagyszabású együttműködések, amelyekben
vállalatok, kormányok, nemzetközi szervezetek, fejlesztési bankok, alapítványok és befektetők dolgoznak össze.
Ezek közös célja, hogy a világ jelentős problémáira – például az éhezésre vagy a betegségekre – gyors, nagy léptékű megoldásokat találjanak. Bér az ebben részt vevők mind a saját feladatukat végzik, de egy egységes tervbe illesztve.
Mindehhez a nemzetközi szervezetek adják az irányt és a szakmai hátteret, a fejlesztési bankok finanszírozzák és vállalják a korai kockázatokat, a kormányok pedig infrastruktúrát biztosítanak – például kórházakat és iskolákat –, hogy a megoldások eljuthassanak az emberekhez. A magánszektor pedig fegyelmezettséget, gyorsaságot és üzleti szemléletet hoz a folyamatba.
A klaszter összeköti és összehangolja a globális célokat a helyi feladatokkal és a részt vevő vállalatok saját mérőszámaival. Ezzel az előrehaladás valós időben nyomon követhető, így az, ami korábban évtizedeket vett igénybe, ma akár néhány év alatt megvalósítható. A közös fellépés miatt pedig minden szereplő képes lehet óriási hatást gyakorolni milliók vagy százmilliók életére – vonja le a következtetést a wef.org anyaga.
A rendszer lényege azonban, hogy nem egyszerű másolásra épül – vagyis nem próbálnak egyetlen megoldást mindenhol változtatás nélkül átvenni. Ehelyett a globális technológia összekapcsolódik a helyi partnerekkel, akik pontosan ismerik a saját országuk körülményeit, és tudják, hogy mi működik ott.
Már léteznek sikeres példák ezekre, Indiában az Aadhaar és a UPI fizetési rendszerei milliárdos digitális hálózatot hoztak létre azonosításra és fizetésre, míg a Gavi- és a COVAX-szövetség a Covid-járvány idején kétmilliárd oltást juttatott el a fejlődő országokba gyorsan és összehangoltan.
Intézményi átalakítás
Ugyanakkor a blitzscaling sikeréhez az egész rendszernek változnia kell – hívja fel a figyelmet a wef.org tanulmánya. A kormányok megfelelő koordináló szervei intézményi startupakcelerátorokká kellene átalakuljanak, és el kellene töröljék a bürokratikus akadályokat, miközben okosan vállalnak kockázatot. A nemzetközi szervezetek és a fejlesztési bankok át kell hidalják az országok közti eltéréseket, például a vámokat vagy a szabályozási különbségeket. A részt vevő alapítványok a kísérleti projektektől a nagy léptékű terjesztésig finanszírozzák a programokat, de csak akkor, ha azoknak látható az eredménye. Mindezzel vadonatúj befektetési lehetőségek nyílnak: külön alapok, társadalmi hatásért járó pontok, adókedvezmények – vagyis maga a hatalmas méretű terjesztés hozza a nyereséget.
A tanulmány arra is felhívja a figyelmet, hogy kevesebb mint kétezer nap maradt 2030-ig, és a finanszírozási hiány az ENSZ SDG-i eredeti vállalásaihoz képest évi 6400 milliárd dollárra nőhet. A lassú, lépésről lépésre haladás most bukásra van ítélve – véli a cikk szerzője. Pedig a tőke bőven rendelkezésre áll – a társadalmi hatású befektetések meghaladják az 1570 milliár dollárt, és évi 21 százalékkal nőnek –, de hiányzik az összehangolt irányítás. Ha sikerülne ezer impact startupot elindítani és felfuttatni 2030-ig, és elérni, hogy csupán a töredékük százmilliók életére hasson, az már fordulópontot jelentene az ENSZ fenntartható fejlődési céljai terén.
Kapcsolódó:
További cikkeinket, elemzéseinket megtalálják a makronom.eu oldalon.
Nyitókép: Eyad BABA / AFP