Ezt akartátok? Már a fél világ a magyar teniszező barátnőjét mustrálja

„Egy pozitív, a legrosszabb indulattal is csak dicséretnek titulálható mondatot szexistának bélyegezni és a body shaminget (testszégyenítést) kreálni belőle azért súlyos vétség, mert így elvész lassan a dolgok éle és valódi súlya. Éppen azt érik el vele a társadalmi polkorrektség harcosai, amit nem akarnak: egy olyan immunitást, egy olyan semlegességet a kommunikációban, az érzelmek kifejezésében, ami nem megvédi a nőket, az embereket, hanem az érdektelenségig kiszolgáltatottá teszi.

Ugye, férfiak, nem rettentek meg ettől az esettől, és nem fogjátok soha kétszer meggondolni, hogy szépet, dicséretet mondjatok egy nőről udvariasan akár nyilvánosan is?

Furcsa világot élünk. Nem tudom, ki hogy van vele, de nekem még sohasem fájt, ha valaki azt mondta, hogy csinos vagyok. (Akkor sem ha mindez a hátam mögött történt.) Pedig nem tartom magam a tradicionális női viselkedések és minták megtestesítőjének: versenyszerűen fociztam, lányiskolába jártam, ahol arról is sikerült meggyőznöm az osztálytársaimat, hogy még a szalagavatón se táncoljunk fiúkkal. Forrt bennem a női hév, amit akkor feminizmusnak aposztrofáltam. Aztán, ahogy szépen lassan valóban nővé váltam, az ifjonti hév átalakult méltósággá, szelídült tartássá és értékrenddé. Ma is nagyon fontosnak tartom a női egyenjogúságot, ám nem vagyok az egyformaság híve. Igenis van, amit megtehet egy férfi anélkül, hogy rosszul jönne ki belőle, de egy nő már nem. És ugyanez igaz fordítva is.

Én nem szeretnék olyan világban élni, ahol egy férfi ismerősöm nem mondhatja azt nekem, akár mások előtt is, hogy »de jól nézel ki«, vagy »de csinos vagy« – még akkor is, ha férjezett a családi állapotom. Kifejezetten jólesett a gesztus, amikor a barátnőm férje a minap egy olyan napon »csinosozott le«, amikor én éppen közelebb éreztem magam egy madárijesztőhöz, mint Cindy Crawfordhoz. Megmentette vele a napom. Nem éreztem kínosnak, nem feltételeztem mögötte közeledési szándékot, mert szerencsére egészséges az önértékelésem, és ugyanezt feltételezem a másik emberről is: nem gondolom, hogy minden bók mögött szexuális vágyak húzódnak meg.

De én sem így születtem, ehhez az (is) kellett, hogy sok pozitív megerősítéssel illessék a külsőmet mind a szüleim, mind a környezetemben élők gyermekkoromban és a legérzékenyebb kamaszkorban. Melyik kamaszlány ne érezné magát harminc centivel a föld felett, amikor egy fiú bókol neki, amikor azt mondják neki: »te nagyon szép vagy«? Ugye nem az lesz a következő pont, hogy az óvó bácsit (azt a néhányat, aki van) vagy az óvó néniket elmarasztalják, ha Julcsikát meri szép kislánynak bélyegezni? Félek, hogy már ez sincs messze.

Hála Istennek ezen a világon valószínűleg nincs olyan nő, akit legalább egy férfi ne a legszebbnek látna a világon. Ti, akik most háborogtok, mert valószínűleg nem szerettek bókot kapni, vagy eddig csak »szexuális nyomulást« tapasztaltatok bókok helyett, ti is gyönyörűek és csinosak vagytok sok férfi számára. Persze mindig is voltak és vannak az átlagnál attraktívabb nők, akiket a legtöbben szépnek és vonzónak találnak – de ez ugye senki számára nem új? És ugye ez egy felnőtt nőnek nem fáj?

Szerencsére Fucsovics Márton barátnőjéből hiányzik a test-paranoia, így úriembertől érkező bókként könyvelte el Boris Becker megjegyzését. „Senkiről ne mondjanak véleményt az én nevemben. (...) Remélem, egy nap ti is kaptok egy igazi férfitől hasonló bókot. Ha nő vagy, a csinos egy kedves jelző egy úriembertől.”