„Már jóval azelőtt látni lehetett, hogy jelentős változások jönnek a Jobbik Magyarországért Mozgalom életében, ha Jakab Péter kezébe kerül a Vona Gábor távozásával kissé léket kapott hajó kormányrúdja, hogy a legutóbbi, gusztustalan körülmények között lefolyt tisztújításon eldőlt volna a végeredmény.
Sokan azt várták, hogy a médiaperformanszairól, éles hangvételű parlamenti felszólalásairól és Orbán Viktort célba vevő – ízlés kérdése, miként minősített – gegjeiről egyre inkább elhíresülő politikus majd új erőt, új lendületet és határozott cselekvőképességet hoz a sikerre éhes, megfáradt közösségbe.
Ehelyett maradtak az egyre bornírtabb és kínosabb performanszok, az igénytelen koleszterinpolitizálás (https://bit.ly/3xhpltm), az egyre üresebben kongó nagy szavak a kisemberekről, és a Novák Előd infantilizmusát idéző mikrofon- és szócsaták Kövér Lászlóval.
Eközben a Jobbik egyre inkább elveszítette minden addigi arculatát, mondanivalóját, kívül és belül is egyre inkább kiüresedett. A párton belül hiába hangoztatták az érdemelvűség jelszavát, az érvényesülés szinte kizárólag a Jakab Péterhez és szűk köréhez fűződő személyes viszonytól vált függővé, ami egyre többeket riasztott el attól, hogy a szervezeten belül folytassák a nemzet felemeléséért megkezdett munkát.
Mára a Jobbik egy súlytalan médiapárttá vált, elsorvadt vidéki szervezetekkel, amelyek egy jelentős része tetszhalott állapotban vegetál, és már a csodát sem várja. A szavazók és szimpatizánsok azon része, amelyik nem érezte magáénak a kettőskeresztből fabrikált fél-hesteget, amelyiknek nem tetszett a nyílt kereszténygyalázás (https://bit.ly/3cGZRh7), vagy a pártmédiában a fejét felütő betűleves-propaganda (https://bit.ly/3iBkT4F), szépen, lassan elszivárgott, és vagy teljes politikai apátiába süllyedt, vagy felszívta a Fidesz és a Mi Hazánk kamunacionalizmusa. Sebaj, érkezett helyettük épp elég, proli demagógiára vevő, balos szimpatizáns, akiket áruba lehetett bocsájtani az egységnyi szavazón osztozkodó hatpárti bolhapiacon.”