Mióta várok erre a mondatra egy egyházi embertől

„Ma történt valami nagyon különleges. Persze mindig is tudtam, hogy az Isten útjai nem az ember útjai. Egy nemzetközi kongresszuson vagyok éppen Grazban (meg Online), ahol ma egy csoport egyik vezetője voltam. Az egyik témánk a misztika-erotika-politika összefüggései voltak. A csoportvezető német kollegám bedobta témakánt, hogy holnap jelenik meg az egyházi szexuális bántalmazásról írott könyvem. Ekkor az egyik résztvevő, egy svájci fiatal bencés szerzetes, aki amúgy egy egyházi gimnáziumot vezet elkezdett beszélni.

És azt mondta: »Frau Perintfalvi, én pontosan tudom, hogy Ön kicsoda és tudom, hogy holnap jelenik meg ez a rendkívül fontos könyv. Azért jöttem most ebbe a csoportba, mert szerettem volna Önt személyesen is megismerni és elmondani, hogy köszönöm a munkáját, amit az egyházunk megtisztulásáért végez!«

Hát, fú, mióta várok erre a mondatra egy egyházi embertől! Másfél éve csak támadások, lejáratások jönnek és tessék, most megérkezett ez a két mondat, amire tényleg nagyon vártam. S pont a könyvem megjelenése előtt. Tényleg azt gondolom, hogy ebben a sorszerűségben több van, mint puszta véletlen.

És nekem is nagyon megterhelő volt az elmúlt másfél évben azt a sok mocskot megtapasztalnom, ami szembejött. És tényleg nagyon tudatosan kellett magam arra kényszerítenem, hogy a sok szörnyű tapasztalatból még se essek alaptalan és káros általánosításba. Hiszen az lehet az alapja egy csoportvonatkozású embergyűlöletnek. Aminek minden formája ellen mindig is küzdöttem. Csak nagyon nehéz volt úgy ezt magamra »kényszerítenem«, hogy láttam a sok gonoszságot és emellett csak támadások jöttek egyházi emberek részéről. Még sem adtam fel! Mert nem, a gyűlöletnek soha nem fogok teret engedni. És most helyreállt minden egyensúly a lelkemben. Pont ma. Köszönöm az Égieknek!”