Egyházellenes kampányüzemmódba kapcsoltak Gyurcsányék

Azt javasolja a DK és a Párbeszéd, hogy akár 3 év börtönt is kaphasson az a katolikus pap, aki tartja a gyónási titkot, ha szexuális zaklatásról vagy pedofíliáról szerez tudomást. A DK kötelezné a papokat, hogy az ilyesfajta információkat továbbítsák a hatóságoknak. 

A képviselők a hírek szerint azzal indokolják törvényjavaslatukat, hogy „az egyházakban – különösen a katolikus egyházban – hosszú évtizedek hallgatása és elhallgatása után csak az elmúlt néhány évben derült fény az egyházi személyek által elkövetett pedofil cselekményekre, vélhetően igen magas látencia mellett”. Rátett egy lapáttal Vadai Ágnes, aki a Szent István bazilika előtt jelentette be, hogy pártja szeretné, „ha a katolikus püspöki konferencia is feltárná és nyilvánosságra hozná az egyházon belüli pedofil eseteket”. 

Nos, akkor tegyük helyre a dolgokat. 

Az egyik ilyen Nepomuki Szent János, akinek a szobrát viszonylag sok helyen láthatjuk, hiszen egyébként a folyók, hidak, hajósok, vízimolnárok, halászok védőszentje. Ő a legenda szerint azért kellett, hogy vértanúhalált haljon 1393-ban, mert nem volt hajlandó kiadni a királyné gyónási titkait IV. Vencel cseh királynak, aki féltékenykedett feleségére.

Vajon a DK és a Párbeszéd mártírokat szeretne gyártani?

A gyónásról nem árt azt se tudni, hogy sosem tudja senki bizonyítani, mi hangzott ott el, hiszen két ember titkos magánbeszélgetéséről van szó. A papoknak azonban még így is vannak eszközeik arra az esetre, ha bűncselekményről szereznek tudomást, hiszen mondhatják, hogy jelentse fel magát az illető, és csak utána kap feloldozást.

Apropó, más bűncselekmények elkövetői vajon miért nem szerepelnek a DK-Párbeszédes javaslatban?

A két radikálbalos párt megjegyzése a hosszú évtizedes elhallgatásról minimum csúsztatás. Egyrészt a magyar egyházban a kommunizmus alatt azért is nagy valószínűséggel alig fordult elő papi zaklatás, mert megfigyelték a papokat. 

Másrészt az utóbbi tíz évben viszont nagyon jó gyermekvédelmi rendszerek épültek ki az egyházmegyékben, szerzetesrendeknél, a napvilágot látott ügyek tisztességgel rendezve voltak. Az egyház maga régóta foglalkozik a témával, könyvek jelennek meg, konferenciákat tartanak róla,

Jelzem, hogy a nemzetközi tapasztalat az, hogy épp nem az egyház akarja titokban tartani a molesztálási eseteket, hanem az áldozatok, akiknek a háta közepére sem hiányzik, hogy traumájukon még a nyilvánosság is csámcsogjon – a nyilvánossághoz végső esetben fordulnak. Amerikában konkrétan az áldozatok ügyvédei írattak az előző évtizedekben titoktartási záradékot, nem az egyház.

Itthon pedig az egyház szokott feljelentést tenni, és hiába könyörög a vonatkozó honlapon is, meg személyesen is az áldozatoknak, hogy a feljelentést tegyék meg ők, gyakran nem jár sikerrel.  Egyházi gyermekvédelmi programokból és képzésekből pedig már válogatni lehet.

A kutatások szerint világszinten a papok 1-1,5 százaléka lehet érintett, a nemzetközi botrányok rendszerint több évtizedes esetekről szólnak. A John Jay-jelentés szerint Amerikában a gyermekkori visszaélések 60 százalékát a családhoz közel álló rokonok, barátok, 30 százalékát közeli családtagok követik el. A tanárok, edzők és mások elkövetett visszaélések száma jóval magasabb, mint a papok által elkövetetteké (60 az 1-hez), de még a protestáns lelkészek is 2-10-szer több visszaélést követnek el, mint a katolikus papok. Németországban a pedofilügyek 0,3 százalékába keveredtek bele katolikus papok. Míg például az amerikai fekete egyházakban rendszerint nőket molesztálnak az érintett lelkészek, addig a katolikusban serdülő fiúkat molesztál az érintett papok 80 százaléka. Le lehet vonni a következtetést az érintettek szexuális orientációját tekintve. 

Hozzáteszem, hogy a legnagyobb sajtóvisszhangot kiváltó amerikai botránysorozat, a bostoni, amelyet a Boston Globe hozott le a kétezres évek elején, s ezzel elnyerte a Pulitzer-díjat (és filmet is csináltak róluk, ez a Spotlight), meglehetősen problémás cikksorozat volt. A Boston Globe, amellett, hogy más lapok által megírt ügyeket dolgozott fel majdnem ezer cikkben, nem érdemelt volna díjat, hiszen végig csúsztatott. Például azt állította, hogy az érintett érsek, Bernard Francis Law bíboros ide-oda helyezgette az érintett papokat és úgymond eltussolta ezeket az ügyeket.

akik azt mondták a nyolcvanas években, hogy egy terápia után ezek a papok nyugodtan küldhetők plébániára szolgálni. Eközben a Boston Globe nem írt a környék iskolai molesztálási ügyeiről, és amikor egy Boston-környéki, meleg pedofilhálózat lelepleződött, ott sem törte magát az oknyomozással. (Ajánlom mindenkinek a Boston Globe álságosságáról ezt a kötetet.) Ráadásul a Globe olyan ügyeket írt meg a kétezres években, amelyeket tíz évvel korábban már megírt a kevésbé ismert városi vetélytársa. (Law érsek pedig korábban, papként Mississippiben elévülhetetlen érdemeket szerzett a fekete polgárjogi mozgalom segítésében.)

A DK és a Párbeszéd javaslata az egyházi világ iránti gyűlöletről, egyházellenességről és a helyzet nem ismeretéről tanúskodik. Nyilvánvalóan a nemzetközi radikális baloldalról importált, klasszikus kampányfogásról van szó, hiszen az ő köreikben menő az egyházellenesség.