A törvényjavaslatban úgy fogalmaznak: „a pedofil ügyek más egyházakat is érintenek, de az elmúlt években a katolikus egyházról derült ki a legtöbb ilyen ügy, emiatt emeljük ki a módosító javaslatunk indoklásában ezen egyházat”. A benyújtott dokumentumból kiderül, hogy az ellenzéki képviselők azt szeretnék, hogy a titoktartási kötelezettség ne terjedjen ki a tizennyolcadik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett, a nemi élet szabadsága és a nemi erkölcs elleni bűncselekményre vonatkozó információkra.
A DK-s javaslat szerint pedig már 3 év börtönt is kaphatna az a pap, aki tartja a gyónási titkot, ha efféle információ jut tudomására.
Osztie Zoltán plébános reakciója
Az üggyel kapcsolatban Osztie atya is megszólalt: „A gyónási titok szentségének eltörlése olyasfajta beavatkozás a katolikus egyház lelki, természetfeletti szolgálatába és hatalmába, ami végleg a terror megnyilvánulása. Terror, amit ők alkalmaznak. Akár akarják, akár nem, az embernek van egy belső lelki élete – avagy intim szférája, talán ezt a kifejezést jobban magukénak érzik. Ebbe erőszakkal behatolni terrorizmus, vagyis ezek a politikai erők terroristák.”
Hozzátette: „azok, akik a szentgyónást végzik, Isten színe előtt tárják fel a szívüket, nem a papnak. Csak az a baj, hogy akik most ezt a törvényjavaslatot beadták, ebből semmit nem értenek.