„Meglehetősen komikus, ha egy pártot nem csak a szavazói hagyják ott egy másik párt miatt, de a saját politikusai is. A Magyar Szocialista Párttal éppen ez történik, a szavazóik és a politikusaik egy jelentős része az elmúlt években átszivárgott a DK-hoz.
A szavazók az erőt és a sikert jutalmazzák azzal, hogy átállnak, a politikusok pedig a személyes egzisztenciájukat féltik az MSZP közelgő megszűnésétől. A tagságtól az elnökségig mindenki érzi, hogy hatalmas a baj, nem nehéz belátni, Gyurcsány Ferenc nyilvánvaló alkoholproblémái ellenére is sokkal sikeresebb pártvezér, mint Kunhalmi vagy Tóth Bertalan bármikor az életben.
Ilyen körülmények között pedig nevetséges a párthűséget számonkérni a kádereken. Az előválasztási színjáték közben pedig folytatódik az MSZP lemorzsolódása. Erre a folyamatra erősít rá az, hogy a DK elsődleges célja nem a kormányváltás, hanem az ellenzéki oldal teljes dominálása, a vezetés megszerzése, a potenciális versenytársak kiszorítása. Gyurcsány tapasztalt politikusként jól tudja, hogy a jelenlegi ellenzéki összefogás képtelen lenne kormányozni. Nem is szeretne ilyesmivel kísérletezni. Neki nem hiányzik még egy gigantikus blamázs.
Sokkal célszerűbb, ha az előválasztási cirkuszban ledarálja a kisebb pártokat, majd legfeljebb egy párttal osztoznak az ellenzéki térfélen. Hogy a végén a DK melyik alakulatot hagyja állva, az a jövő zenéje, egyelőre a kis pártok agóniáját érdemes figyelni. Az egyik ilyen haldokló törpepárt az MSZP.
Ilyen körülmények között jutottunk el oda, hogy az MSZP sokkal jobban gyűlöli a DK-t, mint a Fideszt. És nem nehéz megérteni, hogy erre alapos okuk van: mindenkinél jobban ismerik a DK politikusait, tudják, hogy kikkel állnak szembe.
A szocialista kisbolygó így lassan, de biztosan gravitál a nagy DK névre keresztelt fekete lyuk felé. Már csak az a kérdés, hogy mi lesz a Jobbikkal. Ebben a tekintetben érdemes megbarátkozni a DK-Jobbik Magyarországért Mozgalom elnevezéshez. Amolyan ellen Fidesz-KDNP. És ez nem vicc.”