Külön gyorsítópályát kell ácsolni a legtehetségesebb magyar fiataloknak

„Mielőtt rátérünk az alapítványok és a Mathias Corvinus Collegium ügyeire, egy aktuális téma: mi a magyarázat arra, hogy a magyar kormány az uniós helyreállítási alap hitellábát nem veszi igénybe?

A közös európai mentőcsomaggal kapcsolatban a kezdetektől fogva az volt az alapállásunk, hogy megértjük, hogy szükség van rá. Alapvetően támogatjuk is a felvételét, elsősorban a déli államok miatt, mert ők komoly problémákkal küzdenek. Ha feláll egy ilyen alap, akkor legyen mindenki számára elérhető, közösen kell felvenni, közösen lehet használni is. Nekünk azonban a járványkezelés gazdasági támasztékához nincs feltétlenül szükségünk rá.

A jelek szerint több uniós tagállam is Magyarországhoz hasonlóan gondolkodik.

Így van, az uniós országok többsége hasonló véleményen van, jellemzően azok, ahol a költségvetés stabil. S azok gondolkodnak másként, akik bajban vannak. Ne feledjük: nemcsak a tagállamoknak van visszafizetési kötelezettségük az EU felé, hanem az EU-nak is a felvett hitelek után. Hogy ezt pontosan ki, hogyan, milyen módon fogja törleszteni, mondhatjuk, hogy nem a ma problémája, de ha hosszú távon gondolkodunk, akár évtizedes távlatban is, akkor ezzel mindenképpen foglalkozni kell.

A kormány most azt a döntést hozta, hogy a vissza nem térítendő támogatási részt lehívjuk, és a visszatérítendő rész lehívásáról projektalapon gondolkodunk tovább.A tervezett fejlesztéseket pedig a magyar költségvetés, a többféle uniós finanszírozás vagy a piaci alapú finanszírozás felhasználásával valósítjuk meg. Az uniós források kötött felhasználásúak, nagyon sok adminisztratív teherrel járnak. Nem is minden költségünket hagyja az Unió elszámolni – például az orvosbéremelések ügyében érkezett visszautasítás Brüsszeltől. Nekünk stratégiai céljaink vannak, ehhez keressük a legjobb finanszírozási lehetőséget.

Tehát a kormány mérlegeli folyamatosan, hogy milyen finanszírozás optimális 1-1 projekt megvalósításához?

Így van, folyamatosan vizsgáljuk, hogy összességében melyik elérhető finanszírozási forma feltételei a kedvezőbbek. Ha nem áll rendelkezésre uniós forrás, akkor más forrást találunk. Ma már a beruházások jelentős része magyar költségvetési forrásból valósul meg, s választhatunk a különböző finanszírozási formák közül. Minél fejlettebb egy ország, és minél inkább stabil költségvetési szempontból, annál inkább ez a releváns dilemma, nem pedig az életben maradási kényszer miatti kiszolgáltatottság. A leggazdagabb nyugat-európai országok esetében ez a dilemma csak most, a helyreállítási alap kapcsán került elő, mert ők az uniós források felhasználása tekintetében egyébként nettó befizetők. Nem véletlen, hogy a legtöbben megfontolták, de nem sietnek élni ezzel a finanszírozási lehetőséggel.”