Kafka beájulna: elveszve a korona-bürokráciában

Március idusán estem át a koronavírus-fertőzésen. A feleségem szintúgy, aki hetekkel ezelőtt kézhez is kapta az ezt tanúsító igazolványt. Nem lett volna rossz, ha én is: június elején mennénk a srácokkal együtt a Balatonra.

Többhetes várakozás után délelőtt már

– úgy döntöttem, rákérdezek a szerveknél. A koronavírussal kapcsolatos kormányzati információs portállal kezdtem, ott azt a tájékoztatást olvastam, hogy ilyen esetben érdemes telefonon vagy személyesen felkeresni valamelyik kormányablakot. A helyileg legközelebb fekvő kormányablaknál telefonos érdeklődésre azt a választ kaptam, hogy időpontfoglalás nélkül, személyesen tudok érdeklődni az irat státuszával kapcsolatban, fáradjak be.

Húsz perc autóút és fél óra folyosói várakozás után ez gyors megoldásnak ígérkezett, ott azonban

a közigazgatási szervek nem látnak engem. A hölgy arra kért, hogy vegyem fel a kapcsolatot a háziorvosommal, mert vélhetően a tesztem idején nem vett fel az egészségügyi rendszerbe. A doktor telefonos érdeklődésemre elmondta, hogy ő még márciusban regisztrált, szerinte a mintavételi ponton a tesztelő egészségügyisek követhettek el hibát, ott maradhatott el a regisztráció.

Az általuk adott tesztelési igazolásomon egyetlen elérhetőség sincs, a fejlécen azonban a Nemzeti Népegészségügyi Központ neve áll, megpróbálom tehát az NNK honlapján kideríteni, milyen úton juthatok el a megfejtéshez. A központi szám elérhetetlen, az emailes cím a titkársághoz vezet: feltételezem, nem okmányügyekkel foglalkoznak arrafele.

Megpróbálom tehát az Országos Mentőszolgálat honlapján, emlékeim szerint a konkrét Covid-tesztelési időpontot ők ajánlották és szervezték meg. A központi telefonszámon mellékek tárcsázásával eljutok a Covid-információs számig, ott azonban a hívásom kicsöng a végtelenbe.

Rákeresek a Google-n, van-e nyoma a márciusi mobil mintavétel helyének, szervező hatóságának – semmi.

Visszatérek a kormányablakhoz, hátha valamit elnéztem. Hívom a kormányablak koronavírussal kapcsolatos ügyintézési számát, de egy női hang jelzi: túlterheltség miatt a hívásomat ismételjem meg később. A honlapon látom, hogy van egy országos telefonos ügyfélszolgálat, az 1818. Hívom, de túlterheltség miatt itt sem tudják fogadni a hívásomat. Marad a chat funkció, és már írom is a panaszomat az ügyintézőnek.

Néhány perc várakozás után bejelentkezik (névvel) az ügyintéző, aki miután megismeri a problémámat, azt javasolja, forduljak személyesen a kormányablakhoz, vagy keressem meg a mintavételi pont elérhetőségét.

– az ügyintéző szerint akkor ellenőriznem kellene, hogy a „fertőzés ténye rögzítve lett-e az elektronikus szakrendszerben”. Gyorsan beregisztrálok az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér (EESZT) Lakossági portálon, és perceken belül látom is az eredményt: ott van a márciusi pozitív koronavírus-tesztem a rendszerben.

Vagyis az egészségügyi rendszer lát engem, a közigazgatási nem. Mi a megoldás? A chates ügyintéző most azt javasolja, hogy hívjam fel az NNK központi számát vagy a koronavírus információs vonalat – ezt már többször megtettem, mindkét szám süket, túlterhelt.

Virtuális segítőm végső javaslata, hogy az eljáró hatóság, a Budapest Főváros Kormányhivatala oldalán egy elektronikus ügybejelentő lapon írjam le az esetet. A www.magyarorszag.hu oldalon az ügyfélkapu segítségével belépek a rendszerbe, és megpróbálok a „koronavírus elleni védettségi igazolvánnyal kapcsolatos ügybejelentés” panelben megtalálni egy ügybejelentő linket – ehelyett azt az értesítést találom, hogy „amennyiben (...) a védettségi igazolványt nem kapta meg, vagy a védettségi igazolvánnyal kapcsolatban egyéb bejelentési szándéka keletkezik kérjük, hogy válassza a telefonos vagy a személyes ügyintézést”.

Ennél a pontnál kicsit ingerülten kértem a feleségem segítségét, hogy mondjon valami okosat... Találtam még egy mail-címet, már nem tudom, hol, tizenvalahány járványügyi, hatósági honlap van nyitva előttem: [email protected] – ez jelenleg az utolsó reményem. Leírtam a helyzetemet ide is, várom a választ.

Hosszas keresések után ugyanoda lyukadtam ki, ahol elkezdtem: az eltűnt időm és igazolványom nyomában járva.