Az őszinteséggel szeretem magam kényeztetni

„– A két hivatásod, a színház és az irodalom közül melyik áll hozzád közelebb?

– Nem tudom elválasztani az irodalmi énemet a színházi énemtől. A színház feltételez egyfajta csoportot maga körül, s mint egy vallási szekta, hisznek egy esztétikai, etikai igazságban és egy ahhoz való módszertanban. A vershez meg az íráshoz a magány is elég. Addig, amíg a színháznál voltam, nem írtam, a színház kitöltötte az életemet, ez a munka egyfajta teljességet követelt. Mielőtt hazajöttünk, már írtam a jegyzeteket, készültem arra, hogy újra előtérbe helyezzem az írást, ami regénnyel kezdődött, autobiografi kus motívumokkal megtöltve, majd a verseskötet következett, és jött sorban a többi is.

– Mi áll közelebb hozzád, a vers vagy a próza? Ha jól tudom, nálad az énközpontú próza vagy a vers áll az első helyen.

– A vers sosem dokumentum, annyira sem, mint a prózai irodalom, tehát egyfajta játék azzal, ami van, meg azzal, ami nincs. A gyerekeknek írt színpadi játékokat is próbáltam verses formában feldolgozni. Mindegy, hogy vers vagy próza, egyformán közel áll mindkettő a szívemhez. Az énközpontú próza és a vers az őszintesége miatt fontos számomra. Lehet, csak azért állnak hozzám közel, mert erre van tehetségem. Mind a színházban, mind az írásban a hitelességet, a hiteles őszinteséget tartom a legfontosabbnak. Mindig is olyan színházzal volt bajom, ahol csinált a jókedv vagy a tragikum. Ha ilyet láttam, fölkeltem és kimentem. Éppen emiatt nem kedvelem sem az operát, sem az operettet, mert nem hitelesen érintenek meg a közléseik. A színházban, amikor a színész önmaga válik például Hamletté, az a katarzis. Ezt érzem a zenében is, a festészetben is. Én az őszinteséggel szeretem magam kényeztetni.

– Mit jelent neked a szülővárosod, Ipolyság?

– Tragikus jelenség, hogy már nincs ott senki, akinél megszállhatnék. Amikor pár éve ott jártam, a szállodában vettem ki egy szobát. Bevallom, egész éjjel nem aludtam, rossz érzés volt, hogy a szülővárosomban már nincs senkim, akivel pár napot eltölthetnék. Sajnos, már nincs kinek köszönnöm a város utcáin. Komáromban hamarabb találkozom ismerőssel, mint Ipolyságon. Lehet azért, mert már túl öreg vagyok. Rá kellett döbbennem, az emlékeken kívül semmi más nem köt oda.

– Mennyire vagy termékeny költő mostanság?

– Volt, hogy naponta három verset is írtam, és olyan is, hogy három hónapig egyet sem. Erősen befolyásolja, éppen milyen lelki folyamatok játszódnak bennem. Nem vagyok csavargós típus, de a pandémia miatt most a lehetőség hiánya problémát okoz nálam. Deprimál engem, éppen ezért olvasok, zenét hallgatok. Van egy kötetre való kortárs versfordításom különböző nyelvekből, és van egy kötetre való versem is, ezeket szeretném a közeljövőben átadni egy szerkesztőnek. Egy szlovákiai magyar szerkesztőnek. Mert én magyar állampolgárként szlovákiai magyar is vagyok. Magyar állampolgárként az összes kötetemet szlovákiai magyar könyvkiadók gondozták. Ez fontos jelenség, határon túli a sorsom. S ez már így is marad.”