A palota és a kormányzó csizmája

„György Péter a budai Vár rekonstrukciójáról a német megszállás Szabadság téri emlékművére asszociál, én Claude Monet Virágzó szilvafák című képére. Mind a kettő meglehetősen távoli képzettársítás, bár szerintem magam szemrevalóbb munkát találtam ebben a szabad asszociációs gyakorlatban. Mindezért persze nem ragadnék billentyűt, ahogy a jeles egyetemi tanár írásának stíluskritikai elemzéséért sem, bár azt észrevételeztem, hogy a Telex izgalmas műemlékvitájának egyik előző szerzőjét megfeddi, mert megítélése szerint nem érvel megfelelően, majd így ír később: »Martinkó József […] lapjában korszerűnek, világszínvonalúnak nevezik, s többször visszatérnek a Néprajzi Múzeum új épületére is. Hmm.« A három betűbe zárt megütközés sem tűnik az érveléstechnika kivételesen igényes példázatának, igaz, legalább nem vethető a szerző szemére, hogy túlírta volna ezt a gondolatot.

Amiért azonban magam érdemesnek tartom, hogy a vitához röviden hozzászóljak, az a diskurzus science-fiction vetülete. György Péter a budai Vár rekonstrukció­ja örvén azt írja, úgy tűnik, az nem más, mint »egyre félreérthetetlenebbül – valóban a Horthy-korszak apoteózisa«. Alapvető probléma ezzel az állítással az, hogy a budai Vár épületei kivétel nélkül a Horthy-korszak előtt épültek meg. Hauszmann Alajos palotaépítése 1905-ben fejeződött be, a Fellner Sándor tervei alapján készült minisztériumi épület egy évvel előtte, a királyi lovarda pedig már 1902-ben állt. Azaz hazánk aranykorában: a nemzeti szabadelvű kormányzás alatt, amikor a semmiből Budapest világváros lett, s páratlan prosperitással fejlődött az ország. Horthy ekkoriban, messze a várostól, hajóstisztként szolgált.

Miként kerül hát a kormányzó csizmája az asztalra? Történetesen Horthy volt Magyarország kormányzója, vagyis az úgynevezett Horthy-rendszerben élte a Bauhaus-mozgalom a virágkorát. Az Újlipótvárostól a Vérhalmon át Pasarétig nap mint nap megcsodálom munkáikat jártamban-keltemben, de még sosem jutott eszembe, hogy ne lenne helyénvaló bármelyik korhű renoválása azért, mert nem egy építése idején már több zsidótörvény is életben volt. Amennyiben a budai várpalota és a mellette egykor álló impozáns épületek mégiscsak a millenniumi kor remekei: ezért, ha György Péter különös logikai ívéhez ragaszkodnánk – de ugyanakkor a történelmi kronológiát sem dobjuk ki az ablakon –, akkor a szerző felháborodását Deák Ferenc, Podmaniczky vagy épp Ferenc József alakjához kötheti.”