Puczi Béla, egy erdélyi magyar cigány felfedezése

„Nemrég aztán attól lett hangos a baloldali pártokat támogató sajtó, hogy a főváros közterületet nevez el Puczi Béláról.

Ő volt az az erdélyi cigány férfi, aki többedmagával a maros megyei cigányság élére állt, és megvédte a marosvásárhelyi magyarok életét, amikor a felbőszült román csőcselék felfegyverkezve rájuk támadt. Ez volt az úgynevezett Fekete március.

Anyám ekkor határozta el, hogy a három gyerekével eljön Kolozsvárról, az akkori események kicsit a személyes történetünkké váltak.

Örvendtem annak, hogy a fővárosi képviselő-testület most úgy döntött, hogy a Nyugati pályaudvar melletti teret az erdélyi cigány férfiról, Puczi Béláról nevezik el. Ideje volt ennek a gesztusnak, ez egy támogatásara és örömre okot adó kezdeményezés, Marosvásárhely cigány hőse az őt megillető helyre kerül a magyar emlékezetben.

Pontosabban fogalmazva a helye mindig biztos volt, soha nem hallottam senkit, aki kétségbe vonta volna, hogy Puczi Béla a cigányok és a magyarok közös hőse. Mármint azok körében számított ez megkérdőjelezhetetlen igazságnak, akiket érdekelt az ilyen jellegű témák, amelyekben határon túli magyarok és Puczi Bélák szerepelnek. Ez pedig a magyar közélet egy jól körülhatárolható részére volt csak jellemző.

Éppen ezért némi idegenkedéssel figyeltem, hogy az utóbbi napokban az ellenzéki politikusok felfedezték a maguk számára Puczi Bélát és az ő hazafias hősiességét. Normális esetben nem lenne semmi különös az ellenzéki politikusok lelkesedésében, egy másik Magyarországon nem okozna gondot a nemzet hősein osztozni az ország baloldali felével. Egy határon túli magyar – aki történetesen cigány is – hős esetében azonban nem ilyen egyszerű a helyzet.

Nem tartom ugyanis egészségesnek, ha olyanok tűzik zászlajukra Puczi Béla nevét, akik szoros politikai szövetséget alkotnak olyanokkal, akik évtizedek óta üldözik a Puczi Bélához hasonló magyarokat.”