Miért nem alkalmas Dózsa György nemzeti hősnek?

„Nagy megbotránkozást váltott ki legutóbbi interjúm, amiben felvetettem: újra kéne gondolni, kiket állítunk példaként gyermekeink elé. Elmondtam: látnék már egy jó történelmi filmet Vak »Rambo« Bottyánról, aki kidobta a müezzint a minaretből, majd sikeresen meglépett. De szívesen olvasnék a gyerekeimnek képregényt a Corvin közi hősökről is. Ezzel egyidőben természetesen megválnék a Dózsa és Táncsics utcanevektől. Miért?

A magántulajdon felszámolását sürgető, ősszoci Táncsicsnak semmi keresnivalója a közös, nemzeti kulturális emlékezetben, mert nem vagyunk kommunista ország. Táncsicsnak nem csak a magafajta ultrajobber, őskonzi előtt nincs becsülete, de semmilyen jóérzésű ember nem állítaná példaként gyermekei elé, hiszen kiszabadítását már kortársai is megbánták: Táncsics egy realitásérzék nélküli felforgató mintapéldánya volt, aki a Batthyány-kormányt is megtámadta. A szabad sajtó díját egy antikommunista ellenállóról kell elnevezni, semmiképpen sem róla.

A Dózsa-féle zendülés és körülményei egy védhetetlen történet a maga összességében. Olyan epizódja a magyar történelemnek, amire nem szívesen gondol az ember. Egy igazi, balul elsült vállalkozás, melynek következménye szörnyű vérengzés lett. Magyar a magyar torkának esett, majd végül Dózsát embertelenül elpusztították. Szem előtt tartva a kor viszonyait, bírái szerint kivégzése nagyjából arányban állhatott az általa elkövetett cselekményekkel. Ebből az eseménysorozatból én nem emelnék ki egyetlen szereplőt sem, a papgyilkos Dózsát pláne nem. Miért csinált belőle »nemzeti hőst« az ellenség? Mert alkalmasnak látták az osztályharcos történelemhamisítás illusztrálására. Nekünk azonban túl kell lépnünk ezen az ostobaságon, ha már egyszer jó 30 éve elkezdődött a rendszerváltoztatás…”