„Amikor negyedjére nem ismert meg, azt mondta, hogy ötödikre megkérhetem a kezét. Így is történt, 7 éve a Nemzeti büféjében. Le kellett térdelnem elé, és akkor – mint mindig – elmesélte, hogy még Traffaut is letérdelt elé.
álás vagyok, hogy láthattam Vasziljevvel, Rizsakov rendezésben „Luka”-ként, gyönyörű Zsótér-előadásokban, a Szarvassá változott fiúban, hogy állhattam mellette színpadon, és hogy amikor tavaly meglátogattuk Atival Velemben, és róla és Pilinszkyről kérdeztük, akkor azt mondta, hogy élete ajándéka, hogy Maár Gyula mellett élhetett és várja, hogy újra találkozzanak.
Sajnos egyre többen várják fent egymást a Nagyok, de mindig elmosolyodom azért, hogy milyen sztorizások mehetnek fenn. Mindig arra gondolok, hogy drága Tanár Úr egy kávéval és egy kedves süteménnyel vár mindenkit az ajtóban. Nyugodjon békében, Mari, és ölelje meg a többieket helyettünk!”