„Amikor az ember elgondolkodik azon, hogy egyébként jóindulatú, értelmes emberek miért adják el a lelküket az ördögnek, és borulnak le Pénzistenség előtt, amikor feltesszük a kérdést, hogy miért nyelnek egyet szólás helyett, amikor megalázzák és elbocsátják kapusedző barátjukat, csak azért, mert kimondta az általuk is vallott igazságot, és amikor szembesülünk azzal, hogy az emberek nagy része bizony csak szövegel erkölcsről, de tényleges döntésével csak a hasznát nézi és behódol, akkor egy pillanatra eszünkbe jutnak a rómaiak.
Akik pontosan tudták, hogy nem az a harcos, aki fegyverekkel pózol, hanem az, aki lélekben is elviseli a harc súlyát.
A térdelő kaszt számára az egész római történelem, annak ideái, vezetési elvei, jogrendszere, kultúrája merő ostobaság, hiszen a nagyságot hirdeti. Aki térdel, törpe akar lenni. Elismeri mások elsőbbségét, jelzi, hogy rabszolga. A térdelő ember nem szabad, és koncra, kegydíjra vár, ez adja létezése értelmét, ezt tartja »okos kompromisszumnak«. Miközben nem él, hanem vegetál, nem mutat utat, létezéséből nem meríthetnek mások, csak a hasonlóan szolgalelkűek.”