A magyar baloldal hadat üzent a tudománynak

2021. április 23. 20:12

A populista ígéretek és üzenetek veszélybe sodorják az emberek egészségét.

2021. április 23. 20:12
ifj. Lomnici Zoltán
Origo

„A populizmus egy régi fogalom a politikában, magát a jelenséget egy sajátos politikai stílus is jellemzi, és ez - oly módon, amely önmagában nem elítélendő, mivel ez bármely politika hosszú távú célja – a hatalom megszerzésének stratégiájaként szolgál. A populisták gyakran ellentmondást mutatnak a »nép« (a köznép) és az »elit« között, és természetesen azt állítják, hogy a "köznép" érdekeit képviselik ebben a küzdelemben, és ez az első megközelítés, amely hűen tükrözi a 2002 és 2010 közötti kormányzati politika visszásságait, hiszen Jean-Pierre Rioux kortárs francia történész véleménye szerint a populizmus egyik fontos paradox sajátossága és jellemzője, hogy olyan pártok és politikai szereplők, akik azt állítják, hogy a köznép szónokai, leggyakrabban a felső, gazdagabb, esetenként a műveltebb társadalmi osztályhoz tartoznak. Ez tapasztalható a 2002 és 2010 között három milliárdos miniszterelnököt kiállító magyar baloldal tekintetében is.

»Le kell szögeznünk, hogy míg a baloldali populizmus néhány latin-amerikai országban sikert aratott, mélységes nehézségekkel szembesült e figyelemre méltó győzelmek fenntartható demokratikus gyakorlattá alakításában, gyakran még azoknak a szervezeteknek és szakszervezeteknek a szembenállásával is, amelyek hatalomra juttatták őket. Ez nem véletlen. A baloldali populizmus vertikális szerkezete, egy képzeletbeli közösség helyettesítése a tényleges emberekkel, és az a felszólítás, hogy a nacionalizmus érzelmi azonosulást eredményezzen, a populizmus egy olyan formáját hozta létre, amelyben a baloldal elveszítette lelkét anélkül, hogy választókat szerzett volna.«

(Didier Fassin).

Ha megnézzük, hogy milyen ígéreteket tett, illetve mit követelt a korábban és jelenleg is egy milliárdos posztkommunista oligarcha, Gyurcsány Ferenc által vezetett magyar baloldal az elmúlt években? Csak néhány példa: »Európai minimálbért és az európai minimálnyugdíjat« – kampányolt az MSZP és a DK. De európai családi pótlékot is ígértek, és az EP-kampányban bedobták egy közös multiadó ötletét is. Több elképzelésükről azonban párton belüli politikusok, szakértők is azt mondták, hogy azok később lehetetlenné tennék a felelős kormányzást. A Párbeszéd párt pedig a demokráciát is veszélyeztető teljesen felelőtlen alapjövedelem gondolatával rukkolt elő, amely szerinte »egy újbaloldali jövőkép«. Utóbbi azt tette hozzá, mintegy magyarázatul: »A legalább 8 éve Magyarországon élő magyar állampolgárok négy jogosultsági csoportban havi 25 ezertől 100 ezer forintig terjedő alapjövedelemre lesznek jogosultak.«

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 34 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Armageddon
2021. április 25. 09:51
Egy szót, ami fontos, és kértek, hogy mondjuk el, hogy az őrök védték, tehát, hogy védték, jó? - Jó. - Jó. Erre akkor egy mondat erejéig térjünk ki. Lomnici erre látványosan biccent, majd egy hosszú körmondat végén a riporter kérésének megfelelően belemondja a kamerába, hogy „az őrök csak megvédték a stúdiót”.
Pipas 3
2021. április 24. 18:58
Igazad van Zoltán! Onnan is lehet észrevenni, hogy a bolsevik csőcseléket ide ette a fene!!
..--..
2021. április 24. 13:09
-zsoltkom- "A magyar baloldal hadat üzent a tudománynak" Ha ez így kell mondani, nem baj... "Ha jönne a járvány második hulláma, akkor a most szerzett tapasztalatok birtokában már nem védtelenül kell elé állnunk – mondta el Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora a Magyar Hírlapnak. Véleménye szerint a Covid-19 el fog tűnni, mivel az influenza vírus folyamatos változásával ellentétben a koronavírus nem mutálódik." https://bit.ly/3ma9Rmv "Müller Cecília: Ha nem vagyunk betegek, a maszk viselése még káros is lehet" https://bit.ly/2OKb1bO
olajfa1
2021. április 24. 09:10
A "liberálbaloldalnak" csak az a "tudomány" amit ők tudnak, és csak úgy ahogyan ők tudják a tutit. Na ezért erőszakos diktatórikusak! no és az "egyetemes kultúra ellenessek"!!!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!