A leggyávább bátor ember

„A koronavírus-járvány által előidézett válság pedig a reflektor fényének élességével világít rá a miniszterelnök gyáva jellemére. Az elmúlt egy évben jól láthattuk, ahogyan minden felelősséget megpróbál másokra hárítani; először néhány szerencsétlen iráni diákkal próbálkozott, aztán a szakértőkre, az egészségügyben dolgozókra, az ellenzékre, »Brüsszelre«, a médiára vagy éppen a lakosságra próbálta hárítani a döntésekért viselt felelősséget, miközben nyilvánvaló, hogy ebben az országban nincs olyan fontos döntés, amelyet ne a miniszterelnök hozna meg. Senki számára nem lehet kétséges, hogy a járványhelyzet alakulásáért minden felelősség a miniszterelnököt és kormányát terheli. Az ő döntésének következménye, hogy Magyarország rendre rossz ritmusban, késedelmesen döntött a szükséges intézkedésekről, hogy nálunk tizedannyi tesztet végeznek, mint más országokban, hogy a kontaktuskutatás valójában soha nem működött, hogy nálunk semmilyen védekezőeszközt nem adtak ingyen a lakosságnak, hogy miközben a legtöbb európai országban akárhány alkalommal ingyen tesztelik a lakosságot, nálunk egy teszt ára még mindig 19 900 Ft. A kormány a felelős a 32 ezer kórházi ágy teljesen felesleges, emberéletekbe kerülő kiürítéséért, a százmilliárdokért, méregdrágán beszerzett gépekért és eszközökért, azért, hogy iskoláskorú gyermekek tízezrei maradtak ki az online oktatásból.

*

Amikor pedig az egészségügyi válsághelyzetre hivatkozva az általa uralt frakció tagjainak támogató szavazatával elfogadtatta a kormány rendkívüli felhatalmazásáról szóló törvényt, mélyen megalázva megfélemlítette nyájának tagjait, »133 bátor emberről« beszélt, miközben mindenki, maguk a képviselők is pontosan tudták, hogy a törvény elfogadása éppen hogy a gyávaságukról szólt. A bátorság szó ezzel a magyar köznyelvben új értelmet nyert; a »133 bátor ember«, Orbán emberei végérvényesen a gyávaság és szolgalelkűség szimbólumává váltak.   

A miniszterelnök arra is gondosan ügyelt, hogy ebben a drámai válsághelyzetben neki csak a jó hír hozójának dicsőséges szerepe jusson, a drámai fejlemények bejelentését mindig a munkatársaira hárította. Míg a legtöbb európai országban az első számú vezető vállalta a legnagyobb szerepet a válság őszinte kommunikálásában, és többnyire nyilvánosan beismerték, ha súlyosan tévedtek, nálunk sem a kormányfő, sem a kormánytagok egyetlen szóval nem utaltak saját felelősségükre vagy tévedésükre. Számos miniszterelnök bocsánatot kért a lakosságtól egy-egy rossz intézkedés miatt, és jó néhány vezető tisztségviselő lemondott egy-egy súlyos tévedése, ballépése nyomán; nálunk, ahol a második és a harmadik hullám is, bizonyíthatóan a kormány rossz döntései következtében, sokkal több áldozatot követelt, mint a legtöbb európai országban, a kormányfő még ma is a tévedhetetlen vátesz szerepében próbál tetszelegni. A hibák elismeréséhez és a felelősségvállaláshoz ugyanis valami olyasmire lenne szükség, ami tökéletesen hiányzik Orbán fegyvertárából: bátorságra.”