Zárványveszély

„Nem elég a járványveszély, most itt leselkedik ránk egy újabb sötét perspektíva. A zárványveszély. A járványveszélyt természeti erő hozta ránk, a zárványveszélyt politikai. A kormányunk maga, amelyik pedig arra rendeltetett, hogy a veszélyek elleni védelmet szervezze. A járvány elleni küzdelemmel tényleg kísérletezik, az eredményeket most hagyjuk. Ennyit tud, idáig terjed a kormányzóképessége, és kész. A járványveszély réme eltakarja a zárványveszélyt. Azt, hogy az ország sodródik az elszigetelődés, a zárványhelyzet felé. Zárványország lehetünk, amely betokosodik, kívül marad a világ előrevivő mozgásain.

Csak kétes barátai vannak, akik még rosszabbá teszik hírét. Mások hajója akár hasítja a vizet a jó áramlatokkal, akár küszködik a hullámokkal, de ott van a fősodorban. Mi, zárványország szigetének bennszülöttei legfeljebb integethetünk nekik, és csóválhatjuk a fejünket, ha fiataljaink próbálnak utánuk evezni, elhagyni a szigetet és minket. Csapatostul kapaszkodnának fel valamelyik gyorsabb, tágasabb hajóra, amelyet szabadabb szél visz előre. Néha majd visszalátogatnak. Vagy nem. Vagy csak egy időre megragadják a hajókról dobott mentőkötelet, mint a SZFE diákjai, akik diadalmasan kitörtek a csapdából. Ez reményt ad és lelkesít, de nincs tízmilliónyi személyre szabott mentőkötél. Hosszú út vezetett ide. A legutóbbi kilométerkő a Fidesz és a Néppárt szakítása volt. A kormánypárt is tudja, hogy ez számukra nem sikertörténet. Nem véletlen, hogy most nem hangzott fel semmiféle győzelmi harsonaszó. Nagy bejelentés helyett Novák Katalin a Twitteren (!) tette közzé a Néppárt főtitkárának írt kétsoros hivatalos levelet, amelyet nem is Orbán írt alá, hanem alelnökként ő maga.

A világsajtó Orbán mozgásterének szűküléséről beszél. Az EU többé nem lesz olyan kényelmes hely neki - vélekedik a Washington Post. »Orbán felégeti a hidakat maga mögött.« »Útját romok szegélyezik« – írja a Spiegel. Mi meg ott vagyunk a romok alatt. A tíz körmünkkel kell kikaparnunk magunkat, kormányunk faséban van a mentőcsapatokkal is. Orbán ambíciói egyre kisebb területre szorulnak vissza – annál rosszabb nekünk, mert szinte már csak hazai hatalma megtartására koncentrál. Nincs hová hátrálnia. Valaha a világ populistáinak eszmei vezetője, a jövő meghatározó világpolitikusa akart lenni. A 2019-es EP-választás előtt azt várta, hogy legalább az Unióban szélsőjobboldali, euroszkeptikus áttörés történik. Nem így történt. A régi nagy pártok, konzervatívok és szociáldemokraták ugyan valóban gyengültek, de a fennmaradó helyet nem a szélsőségesek, hanem éppen Orbánék könyörtelen ellenfelei, a liberálisok és a zöldek foglalták el. A legutóbbi tartományi választásokon ugyanez történt Németországban is. A világméretű és összeurópai ambíciók fogytával a kormányfő visszahúzódott a visegrádi terepre: a négy országból próbált az Unió egységét feszítő éket formálni, sajátos közép-európai küldetéstudatot hirdetve. Ma úgy tűnik, ez inkább kettészakítja, mint erősíti a szövetséget. A Politico már két éve figyelmeztetett: a csehek és szlovákok inkább az Unió magjához mennének közelebb, a lengyel és a magyar kormány viszont a peremre, a szélre tart.”