Elzúgtak azok a kilencvenes évek

A hétvégén, ahogy azt több fejezetben is megénekeltük, Tóth Krisztina is felült a Deutsche Wellére. Hosszú jeremiádban panaszkodott a pinceszagú morális nívónkról, a fasizálódó Magyarországról, a mélybe zuhant életszínvonalról és a megmérgezett lelkekről. Hozzátette azt is, hogy: „a honfitársaim milyen nagy része gyűlölködő rasszista. Ez csalódást keltő felismerés: ők ott állnak mögöttem a postán vagy mellettem a szupermarketben”.

Az interjúban megsemmisítő támadásokat is előrevetít, miközben, ahogy kifejti, ő csak alkotni szeretne. És legyünk őszinték:

Értékteremtő költő, sajátos hangú lírikus, aki viszont nem érti, vagy nagyon nem akarja érteni szavai súlyát a közbeszédben.

Szereptévesztése nyilatkozatát olvasva már-már paranoiába hajlik, miközben írástudói felelősségét egyszerűen nem érzékeli. Ahogy azt sem, hogy kiábrándító felszínességével a baloldal kilencvenes években megkezdett „haladó hagyományait” folytatja.

Ráadásul teszi mindezt a Deutsche Welle tendenciózus riportja (feat. Ungváry Krisztián) után. Tudják, amelyik a legrosszabb propagandareflexekkel operálva

Kötelező záróképen az éppen távolba szakadni kényszerülő hazánkfiával, a megrendült V. Naszályi Mártával és a fasizálódásba belekomorult ̶a̶k̶t̶i̶v̶i̶s̶t̶á̶j̶á̶v̶a̶l̶  egyszeri honpolgárral.

Tóth Krisztina pedig ebbe az agyonhiszterizált diskurzusba lép be és fest apokaliptikus képet az országról. Majd értetlenkedve, megrémülten észleli, hogy zúdul rá a nép haragja. Segítsünk hát neki és mindazoknak, akiket hasonló  ̶á̶l̶n̶a̶i̶v̶i̶t̶á̶s̶  értetlenség kínoz!

Először is tudomásul kell venni, hogy a kilencvenes évek elzúgtak felettünk. Már nem működik az a szabadmadaras taktika, hogy a lábszagú horthystákra üzemszerűen fakadnak ki a világlátott liberálisok, miközben műveltségi és morális fölényt vizionálnak a jobboldallal szemben. Nem lehet ma is lélegeztetőgépen tartani vagy mesterségesen újrakreálni a népi-urbánus ellentétet.

2021-ben életképtelen az alig fátyolozott antiszemita vád is. Amíg Bécsben, Brüsszelben, Párizsban folyamatos vegzálásnak vannak kitéve az itthon békében, támogatásban, megbecsültségben élő zsidó közösségek, addig kifejezetten álságos a fenyegettségükkel riogatni.

2021-ben, a BLM ámokfutása, a progresszív nyelvhajlítás, a genderőrület korában egyszerűen

Meg kellene érteni azt is, hogy az írástudók felelőssége nem lett kisebb, sőt, a digitális forradalomban megnőtt a szavak súlya. Aki – tudatlanságból, érzelmektől vezérelten vagy hideg számításból – a hazáját sározza be, az vállalja tette ódiumát, a jogos kritikát is.

Őszintén kívánom ezért, hogy jövőre Tóth Krisztina újabb remek kötetéről, a megszépülő budai várról és a járvány legyőzéséről olvassunk, ne a Nyugat felé elzokogott, silány és lejárt szavatosságú megtévesztésről!