Az eladható és az eladhatatlan Orwell

„Amikor sok fogyasztó úgy gondolja, hogy veszendőbe megy a modernségben kivívott szabadság, akkor George Orwell könyveinek eladási rátája az egekbe szökik. Így, amikor megjelent a színen, erős szelet kavarva, Edward Snowden, az amerikai biztonsági ügynökség rebellise, akkor a könyvpiac mozgását figyelő újságok arról cikkeztek, hogy ezen eladási ráta 6000%-kal nőtt. Hovatovább egy, az Amazon által istápolt híres amerikai író, Thomas Pynchon előszavával ellátott zsebkönyv egyenesen 10000%-os növekedést jegyzett. Vagy amikor Donald Trump megkezdte uralkodását, az 1984 eladhatóságát illetően már az első héten majdnem 100%-os piaci növekedésről számolt be a média.

Az áruvá lefokozott orwelli művek vonatkozásában persze érvényes a képlet: minél rosszabb, annál jobb. A piac lüktetése már csak ilyen – a regresszió érzülete áldás számára, dagasztja az eladást. Hogy mindez az 1950-ben elhunyt Orwell kései diadala lenne, abban azért kételkedhetünk. Mindenesetre művei túlélték a hidegháború korszakát, és az olyan fogalmak, mint a »kettős beszéd« vagy a »Nagy Testvér« kultikus zsargon szavakká váltak, amelyekkel rutinszerűen lehet illetni a túlhatalommal bíró uralmi szerkezeteket.

»Le a digitális diktatúrával, amelynek hatalmát nyögjük!« – kiáltja az egykor háborús aktivistaként ismert, ma pedig baljós gondolatoknak, politikai habarcsoknak, balt és jobbat össze-vissza keverő elképzeléseknek teret/hangot adó Querdenker, Ken Jebsen, pontosabban az általa működtetett KenFM, miközben a Big Tech-hel való foglalatoskodás csak ugródeszka a pandémia, a migrációs kérdések, a korrupció és más »égető« kérdések taglalásához. Ám mennyire sokatmondó, hogy akik lázadnak ezen konszernek ellen, azok is az ő apparátusaikat használják.

Végül is Orwell abban a hiszemben élt, hogy a politikában az igazság és hazugság helyet cseréltek, noha soha nem tisztázta, hogy ezen állításával megint csak valamilyen történelemfeletti lényeget célzott meg vagy a politikának a kapitalizmusban végbemenő értelemvesztésére utalt. Ám minden bizonnyal beszállt volna a kiterjedt kortárs elmélkedések gyakorlásába, amelyek azt ecsetelik, hogy fortélyos hadjárat indult az igazság tekintélye ellen. Fontosnak tartotta volna az igazságnak mint megkerülhetetlen vonatkoztatási pontnak a visszaperlési kísérleteit. De hasztalan ráncigálják elő tanúként a »digitális totalitarizmussal« szemben, ezen hatalom lényegének megragadásában keveset tud segíteni.

Orwell elévülhetetlenségét nem ahhoz a tényhez kell hozzárendelni, hogy elénk tárta volna a kapitalizmus azon szerkezeti tulajdonságait, amelyek előfeltételezik a „felügyelet” változó alakzatait, hanem ahhoz az újratermelődő félelemhez, amely a hatalom kortárs tapasztalatára vonatkozik: a hatalom intenzitása orwelli lehet, ha nem máris az.”