Retteghetünk a koronavírustól, de az ebből előálló halálozások száma a fasorban sincs a fenti három fő okhoz képest. De még az éhhalált haló emberek számához képest sem. Talán a közlekedési balesetek és a családon belüli erőszak produkálnak ugyanannyi halottat.
A ma ismerhető számok alapján az elhunytak 99+ százaléka úgymond egyéb krónikus betegségben szenvedett. Közülük is minden második drámaian túlsúlyos, de azt is mondhatnánk, hogy valamennyien valamennyire.
Az orvosi beszámolók szerint tavaly még csak-csak, de az idén már szinte senki nem jön le élve a lélegeztető-gépekről. Minthogy a vírusra adott szervezeti reakciók leginkább a vér oxigénszállító képességét blokkolják. Az ilyen betegekbe pumpálhatják az oxigént a világ, pontosabban az emberi élet végéig, mindhiába.
A vírus által kiváltott szervezeti reakciók okozta szindrómákat ismerjük, a szövődményeket azonban kevésbé. Jelenleg az a félelem, hogy a vírusbetegségnek nevezett állapotok kártékony mivoltát messze túlhaladhatják a még sima lefolyású fertőzések járulékos következményei. Olyannyira, hogy sokan a vírusbetegség múltával, már a szövődményes szakaszban jutnak az egészségügyi ellátórendszerhez.
Így aztán a közegészségügyileg egyetlen lehetséges megoldás a védőoltás, mindaddig, ami a népesség bő 60 %-át jelentő nyáj-immunitás ki nem alakul. Addig pedig a heroikus nyilatkozatok helyett a megelőzéssel, a teszteléssel, az ésszerű és akár személyre szabott karantén-szabályokkal lehet minimalizálni a fertőzések számát. Kínától Ausztráliáig láthatjuk a megvalósult jó példákat.