„Ahogy a járványügyi szigorítások életbe léptek, az otthonmaradási kényszerrel a nők elleni erőszak is megnövekedett. A társadalmi és gazdasági krízishelyzetben az összezártság tovább fokozza a stresszt, így egyre több nő válik erőszak áldozatává. A karantén alatt a nők egyre több időt töltenek fizetetlen munkával is. A társadalmi újratermeléshez szükséges úgynevezett reproduktív munkákat mint például a főzés, mosás, vagy az idősek és a gyermekek otthonápolása, a patriarchális berendezkedésben hagyományosan a nők látják el. A kötelező home office-szal azt hinnénk, hogy ezek a feladatok egyenlőbben kerülnek kiosztásra az otthon maradt felek között, ám az ENSZ tavalyi globális kutatása rámutatott, hogy a járvány következtében kialakult új helyzet nemhogy egyenlőbbé tette volna a reproduktív munkák eloszlását a nemek között, hanem inkább tovább rontott rajta. A gazdasági válság következtében a nők jóval nagyobb arányban vesztették el munkájukat is, mint a férfiak. Habár a világjárvány a társadalom egészére jelentős terheket rótt, a nőket különösen nehezen érintette, mivel speciális problémákkal kellett szembenézniük. Azonban ahelyett, hogy a világ kormányai mindezt figyelembe vették volna a válságkezelés kidolgozása során, sokkal inkább azt látjuk, hogy az elmúlt egy évben a hatalmon lévők egyrészt ráterhelték a válság költségeit a nőkre, amit helyenként – így Magyarországon is – a patriarchális berendezkedés szimbolikus bebetonozása is kísért.
Az EAST (Transznacionális Nélkülözhetetlen Autonóm Küzdelmek) kiáltványában nemrég rámutatott egy nagyon fontos tendenciára, vagyis hogy a nemzeti kormányok arra használták fel a világjárványt, hogy megerősítsék a patriarchátus elnyomó rendszerét. Lengyelországban gyakorlatilag betiltották az abortuszt, arra kényszerítve a nőket, hogy életképtelen magzatokat is világra hozzanak, Törökországban pedig az Isztambuli Egyezményből való kilépést indítványozták. Magyarországon is lesújtó a helyzet, az utóbbi egy évben a kormánypártok megszavazták az általuk benyújtott nyilatkozatot a családon belüli és nők elleni erőszak megelőzéséről szóló Isztambuli Egyezmény nem-ratifikálásáról, kilencedik alaptörvény módosításukkal pedig korlátozták a transzneműek jogait és konzerválták a patriarchátus családmodelljét, valamint folyamatosan kirekesztő, szexista és transzfób megnyilvánulásokkal hergelik a közvéleményt. Mégis miért a válság közepén tartotta fontosnak a kormány, hogy alaptörvényben rögzítse, hogy az apa férfi az anya nő? Az elnyomás logikája jelen helyzetben összekapcsolható a járványhelyzet okozta pánikkal.”