Már csak Isten menthet meg bennünket?

A szekularizmus kapcsán: Isten megtagadása nem az ördögi alsó fertály önfeledt csókolgatásával kezdődik, hanem a hallgatással. Ilyen szempontból a tolerancia és különösen a szekularizmus alapvetően bűn közösségen, törzsön, nemzeten, illetve családon belül. Nem a vitakultúra és a párbeszéd vagy a szólásszabadság a téma, hanem az intézményesült tolerancia. Legfeljebb kényszerként, a béke és a párbeszéd átmeneti eszközeként használandó, nem egyetemes értékként, ami önmagában is cél lehetne. A tolerancia takarékos eszköz, sosem végcél. Ennek tükrében az is bűn, hogy Magyarországnak ma nincsen felkent királya és neki engedelmes kormánya, az egy igaz hit jegyében, hűségre törekedve és szolgálva Istent. És épp ezt értették félre a protestáns és agnosztikus amerikai alapítóatyák és a francia nacionalisták.

Ennek se füle, se farka.

Isten csak egy van, a Szentharomsag Istene. Ha nevet kerded, Jezus jut eszunkbe. Hiszen mas nevek, Yahweh vagy Allah pl. pogany istenhivo nepek pogany istensegeinek nevei. Tehat ha Istenrol beszelsz, csak Jezusrol beszelhetsz. Minden mas istenkaromlas vagyis blaszfemia. Ha Istent keresed, csak Jezusban talalhatod meg. Minden mas hiabavalosag es meddo uresseg. Ezek a legmodernebb teologiai kutatasi eredmenyek mutatnak ra azokra a tenyekre, amik a vilagegyetemet tenylegesen mukodtetik. Minden, ami eltero dolgot allit, amitas, becsapas es sajnalatos malo"r.

Ami pedig a bizalmat illeti: annak alapja magának az emberi társadalomnak azon természetéből következik, hogy az emberek "falkalények", nem képesek tökegyedül, Robinsonként boldogulni. Az összefogáshoz pedig mindenképpen szükséges bizalom, ennek alapja ugyebár a férfi és nő közti bizalom, ami nélkül egyszerűen nincs gyerek, nincs család, nincs következő nemzedék. Ha a férfi és a nő képtelen együttműködni, képtelen egymással a feladatokat és a javakat megosztani, és elfogadni azt, hogy nem mindenki önfenntartó, és a megtermelt javakból részesülnie KELL annak is, aki annak előállításában akadályozva van - tehát ha ez a bizalmi együttműködés nem jön létre, akkor a következő nemzedéknek lőttek. Tehát önmagában annak a bizalomnak, hogy a másik nem az ellenségem, engem nem kirabolni és megalázni, szolgaságba kényszeríteni, megölni stb akar, hanem vele együtt többre mehetek, mint egyedül - szóval ennek a magatartásnak az alapja a legősibb időktől kezdve benne volt az emberi csoportokban, mert enélkül egyszerűen nem maradhattak volna fenn, valamiféle egymás iránt bizalmat minden emberi csoportnak fenn kellett tartania egymás iránt, ahol már nem egy személy volt, hanem kettő. És hogy ez nem is annyira egyértelmű, arra példa Káin testvérgyilkossága és rémülete, hogy őt is bárki megölheti. Nyilvánvaló, hogy az Isten "büntetése" (mi gyakorlatilag, az ő esetében inkább nevelésnek mondható) arra kényszerítette, hogy valami módon kénytelen legyen megbízni másokban: 1Móz 4,12-17 Mikor a földet míveled, ne adja az többé néked az ő termő erejét, bujdosó és vándorló légy a földön. 13. Akkor monda Kain az Úrnak: Nagyobb az én büntetésem, hogysem elhordozhatnám. 14. Ímé elűzöl engem ma e földnek színéről, és a te színed elől el kell rejtőznöm; bujdosó és vándorló leszek a földön, és akkor akárki talál reám, megöl engemet. 15. És monda néki az Úr: Sőt inkább, aki megöléndi Kaint, hétszerte megbüntettetik. És megbélyegzé az Úr Kaint, hogy senki meg ne ölje, a ki rátalál. 16. És elméne Kain az Úr színe elől, és letelepedék Nód földén, Édentől keletre. 17. És ismeré Kain az ő feleségét, az pedig fogada méhében, és szűlé Hánókhot. És építe várost, és nevezé azt az ő fiának nevéről Hánókhnak. Látszik, hogy nem mert sokat bujdosni, gyorsan letelepedett és biztonságos falakkal vette körbe magát, viszont családot alapított és nemzedékek sora támadt tőle, tehát a bizalmatlanság idővel valamilyen szinten oldódott. Azt is lehet tudni, hogy pl a görög mítoszokban a kezdeti istennemzedékek felfalják és megölik a saját utódaikat, mert azoktól is rettegnek, azokban sem bíznak. Tehát ahhoz, hogy az emberi társadalom fennmaradjon, sőt előrelépjen, gyarapodjon, növekedjen, mindenképpen növelni kellett az egymás iránti bizalmat, ez tette lehetővé később a munkamegosztás fejlődését is, hiszen mindazok, akik lemondtak az élelemtermelésről, azoknak muszáj volt bízniuk abban, hogy így is jut nekik elegendő élelem. Sőt nemcsak egymásban kellett bízniuk az embereknek, hanem abban is, hogy maga a természeti körülmény is van annyira kedvező, hogy terem annyi gabona, van annyi hús stb, hogy nem muszáj minden egyes emberi lénynek kizárólag a kaja előteremtésével foglalkozni. Ahonnan a bizalom kiveszik és eltűnik, ott a fejlődés is megáll és visszafelé fordul, pusztulás, hanyatlás következik be, ezt Madách az eszkimó színnel mutatta be, ahol leépült, primitív ember minden szomszédját kiirtja, annyira tart attól, hogy nem képes fennmaradni másokkal EGYÜTT, és sokkal inkább képes boldogulni egyedül. A társadalmi bizalmatlanságot, az emberi atomizálódást anómiának nevezik, ez valóban óriási veszély. Nyilvánvalóan akkor nő meg a szintje, ha a közösségben valóban elharapózik az erőszak és törvénytelenség, csalás, lopás, hazudozás, kíméletlenség, és az embereknek tényleg úgy tűnik, hogy ez a boldogulás egyetlen módja, mert aki tisztességes, azt "kiterítik", ahogy a "koszorús költő" írta. Ennek megakadályozásához pedig igencsak nagy ügyesség kell, és látható, hogy nem is mindig sikerül, és az is látható, hogy a fejlődés bármely pontján megtörhető és elveszthető a bizalom, kialakulhat egyfajta "ember embernek farkasa" állapot. Ez ellen nem az állam nyújt segítséget, mivel az államok többnyire nemhogy csillapítanák, inkább gerjesztik ezt az állapotot, és a társadalmi bizalmi faktor növekedése az államoktól függetlenül megy végbe. Az államok általában rárepülnek mindarra, ami a társadalmi bizalmat ébren tartja és megpróbálják a maguk javára kihasználni azt. Mivel ugyebár az államnak is elemi érdeke az, hogy az alattvalói megbízzanak benne, ezért mindenféle trükkökkel megpróbál maga iránt bizalmat gerjeszteni, de a probléma az, hogy eközben igen nagy sebességgel el is égeti a maga iránti bizalmat, mivel folyamatosan kihasználja az alattvalókat.