„A kommunizmus áldozatainak emléknapja.
A kommunizmus 100 millió áldozatot követelt. Elfelejtettük volna?
Halálra erőszakolt és kínzott nők és fiatal lányok ezrei, elhurcolt fiatal leventék, családapák, vőlegények akiket a családjuk életük végéig hazavárt és nem tudott róluk semmit. Árván felnőtt gyerekek, akik csak maximum felnőtt korukban tudták meg mi történt édesapjukkal, aki harcolni mert a kommunizmus ellen és a »rendszerváltás« után és sokszor most is nagy pofával lenácizzák. Akik hazatértek mégis, életük végéig testileg lelkileg megnyomorodva és sokszor a társadalom szemében is nem kívánatosak lettek,és soha nem beszélhették ki magukból azokat a kínokat amiket túléltek.
Ahol tudták rombolták a szellemi kiválóságokat, a polgárságot, a tudást, művészetet és minden olyat, ami haladó, ami előrébb vitte a nemzetet. Elérték, hogy szomszéd szomszéd besúgója legyen és később egy szaros trabantért meg egy panelért egy kicsit előrébb jusson a ranglétrán. Miközben egy egész országba sulykolták bele a középszerűséget, a “merjünk kicsinek lenni” filozófiáját és feléltek mindent amit az ország gazdagodását szolgálta volna.
Aztán rendszerváltásnál átöltöztek, és ők lettek a leghangosabb europérek és demokraták, akik ma is az arcunkba mondják hogy szerintük mi a norma.
Itt nem volt “utolsó esély” művelet, sem szándék, akarat hogy a bűnösöket kézre adják, nem osztottak kártérítéseket az áldozatoknak és azok leszármazottainak.
Sokan még mindig szexinek vélik, hogy az ajándéktárgyakat áruló boltok kirakataiba kirakják a Che Guevara-s és a Lenin-es pólót….
Pedig mennyi kiváló ember veszett oda értelmetlenül. Emlékezzünk rájuk!”