Hogyan jutottak ebek harmincadjára az egyetemeink?

„Mindössze 21 nap alatt, vélhetőleg mindössze egy 19 oldalas prezentáció alapján, az elmúlt száz év legnagyobb egészségügyi válsága és a mélyülő gazdasági visszaesés közepette, a rendkívüli állapot ideje alatt, az SZFE intő példájának dacára, a jogvédő-civil szervezetek tiltakozására és a szakszervezeti aggályokra fittyet hányva, az egyetemisták kifejezett akarata ellenére, botrányos szenátusi üléseket követően a kormány a »modellváltás« bizonytalan útjára lökte a jobb sorsra érdemes egyetemeinket.

Az ügy – amelyet csakhamar elfeledtettek a szenzációk, miszerint az igazságügyi miniszter csokoz és vál, III. Rogán Antalné pedig a kacsóján hordja a drága időt – befejezettnek tekinthető. Ami maradt, az az ügyvédi irodák föladata. Papírmunka. De annak, hogy mi veszett el valójában, talán érdemes pár sort szentelni. A »modellváltás« lényegét kezdetben leplezte a minisztériumok közti torzsalkodás (amelyet az orvostudományi karok és klinikák tervezett kiszakítása okozott), és a rohamtempó, amely tovább fokozta a politikai káoszt, amely nem valamiféle anomália, hanem kormányzási forma. Ám csakhamar nyilvánvalóvá vált, hogy a kuratóriumok önkényes fölállítása nem pusztán az egyetemek közjóból való kiforgatását célozza – ami önmagában is fölháborító –, hanem a mélyállamosítási törekvések egyik állomása, aminek a rendkívüli állapot »különös jogrendje« csak újabb lökést adott.”