„Az angliai Brighton, helyi kórházában kötelezővé tették az egészségügyi személyzet számára, hogy a szülészeti osztályon gendersemleges kifejezéseket használjanak. Ennek megfelelően tiltólistára kerültek, többek között az anya, anyatej és a szoptatás szavak. Az intézmény, a Brighton és Sussex Egyetemi Kórház magyarázata szerint azért volt szükség az említett szavak tilalmára, mert az LMBTQ (jelen tudásunk szerint itt tartunk, de természetesen a radikális emberi vágyakkal, magyar neve »hülyeség« a sor még bővülni fog, bár ebbe én bele sem merek gondolni) közösség egy részének sérti a jogait, ha biológiai nemükhöz kapcsolódó »sztereotip« szavakat használnak velük kapcsolatban. Csendben jegyzem meg, ha számsort használnánk bizonyos fogalmak leírására az sem változtatna a természeti valóságon: szülni még mindig csak nő tud.
Az új nyelvpolitika jegyében a brightoni szülészeti osztály munkatársai ezentúl nem szoptatásra viszik a csecsemőket, hanem mellkasi táplálásra, és a picik sem anyatejet kapnak, hanem emberi, vagy mellkasi tejet. És az anyák (igen a biológiailag nőnek születettek) sem ússzák meg, őket az újbeszélben szülő emberi lény megszólítás illeti (szerintem alázza meg). De, mi közünk nekünk ehhez?! – kérdezhetné a nyájas olvasó.
Nos, pár dolgot biztosan tudunk:
1) Nyugaton vesztésre állnak (már szavak szintjén is, ami tulajdonképpen betetőzi a kultúrmarxista győzelmet) azok a hagyományos értékek, amelyek a világ eme boldogabb felét egykor naggyá tették
2) a nyugat aperifériától (Közép-Kelet-Európa) feltétlenül elvárja, hogy az kritika nélkül elfogadja az (új, újabb és legújabb) eszményeit, míg ő semmit sem hajlandó tanulni tőle
3) »A nyelvi küzdőtér mindenestül politikai terep: itt húzzák ki a szemantikai talajt az ellenfél lába alól, szorítják diszkurzív kisebbségbe és verik meg nyelvileg«, (Békés Márton) legyen szó akár az anyát váltó szülő emberi lény vagy az illegális bevándorló helyett használt klímamenekült fogalmakról. Ugye mennyire más a hangzásuk. Ugye mennyire másként írják a le vagy rejtik el a valóságot!) Van nekünk egy nyugatos ellenzékünk, a DK és Momentum, az uniós és transzatlanti kijáró pártok, amelyeknek – ahogy egyébként a hazai baloldalnak sem volt Jászi Oszkár óta – egyetlen önálló magyar talajból fakadó gondolata sincs. Programjuk a »nyugatosodás«, nem más, mint nyugati minták kritika nélküli másolása, legyen szó gazdaság- vagy társadalompolitikáról. (A család az család – emlékszünk ugye?!)”