A szemellenzős NER viszonya a művészekhez

„Valamelyik nap egy közismert énekesnővel vitatkoztam a Facebookon. A szokásos összeesküvéselméleteket nyomta Kocsis Zoltán, pontosabban a helyzet kapcsán, amelybe úgy érezte, betévedt, és immár ő is az áldozatai közé tartozik.

Azt bizonygatta, hogy Fischer Ivánt pusztán azért tartják jó karmesternek, mert liberális, akárcsak a nyugati szellemi elit, s ez eleve befogadja az olyanokat, mint a Fesztiválzenekar karmestere. Két kört vitatkoztunk, de látszott, hogy meggyőzhetetlen, holott nemcsak én disputáltam vele. Orbán-gyűlöletről és ilyenekről beszélt. Így hát abbahagytam a replikák írogatását, és egyszerűen szomorú lettem.

Nem tudom megérteni, miért, illetve hogyan szerethet valaki egy olyan rendszert, mint amilyen most látszik bebetonozódni Magyarországon. Hiszen ez a NERdszer egy lehetőleg minél sivárabb szabályrendszerbe tuszkolná a művészt: legyen családod, viselkedj rendesen, kössél mindig nyakkendőt, írj a magyarságról, énekelj a szabályozott szerelemről, éltesd a miniszterelnököt. Pedig a művész nyakkendősen sem nyakkendős, Arany és Babits olyanokat írt, hogy minden viceházmesternek égnek állna a haja, Nemes Nagy vagy Szabó Magda sem volt a családanyák vagy az örök házasságok védőszentje, és még csak magyar írókat emlegettem, azok közül sem mindenkit.”