A 21. század legfontosabb csatája

2021. február 12. 12:59

A Szabadság-szobor nőalakja épp most engedte le a jobb kezével eddig magasan tartott lángot, és tette a fáklyát mélyen a szájába.

2021. február 12. 12:59
Tomasz Sakiewicz
Magyar Hírlap

„A nyugati civilizációban a demokrácia helyett egy új, liberális demokráciának nevezett projektet vezetnek be. Mit jelent a »liberális« jelző a »demokrácia« főnév előtt? Minden bizonnyal mindent, csak nem szabadságot.A fiatalok az Egyesült Államokban és a legtöbb európai országban nincsenek tudatában, hogy a szovjet megszállás idején volt már egy jelzővel ellátott demokráciánk – a szocialista demokrácia. Ez azt jelentette, hogy a választásokat megtartották ugyan, azonban a választási listákra senki olyan nem kerülhetett fel, aki más véleményen volt, mint a Moszkva által itt berendezett hatalom. A szejmben még pártokra is lehetett szavazni, de mindegyiknek el kellett ismernie a Kremlben írt törvényeket.

Mindemellett egy haladó, ateista-marxista zsargon volt érvényben, amely a diktatúrát volt hivatott igazolni. Újságok jelentek meg, rádióműsorokat sugároztak, sőt még két tévécsatorna is működött. Azzal a megkötéssel, hogy ott kizárólag a kötelező irányvonalnak megfelelő információk jelenhettek meg.A többit cenzúrázták. Aki a hivatalos csatornákon kívül közölt valamit, azt megbüntették. Nem emlékezteti önöket ez valamire? A szocialista demokrácia sokkal szemtelenebb volt a liberális demokráciánál, ahogy az ázsiai központok is szemtelenebbek az európaiaknál. Azonban a törekvés ugyanaz. Komolyan aggasztanak a közösségi médiában és az amerikai televíziókban megjelenő cenzúra hallatlan megnyilvánulásai.

Kevésbé aggódom Trump veresége miatt, talán még amiatt is, hogy valaki valamit meghamisított, inkább az aggaszt, hogy az ország elitjét ez egyáltalán nem zavarja, de leginkább a teljesen szemtelen cenzúra elfogadása miatt aggódom. A Szabadság-szobor nőalakja épp most engedte le a jobb kezével eddig magasan tartott lángot, és tette a fáklyát mélyen a szájába. Ennek komoly következményei lesznek az egész világ számára.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 15 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
OberEnnsinnen
2021. február 12. 16:18
A New York-i Szabadság-szobrot én csak a Világ qrvájaként azonosítom. A Világot pedig nem mások jelentik, mint a Rothschild cég és Társai.
Tehetős Totó
2021. február 12. 15:56
Biztos fagyinak nézte a fáklyát... Apóka is elnézhetne valamit...majd Kamala kanala torkán akad....
Búvár Kund
2021. február 12. 15:32
Sztem meg az óceánba nyomta a fáklya végét, hogy elaludjon.És mivel így csöpög róla a víz, jó ideig fel se lobbanhat újra!
szürkeSzarvas
2021. február 12. 14:50
A deep state beszüntette a demokráciát. Csak még a csahosait nem ertesitették erről. A "mainstream" még zsolozsmázza a szolamokat.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!